Az új év első fele az országgyűlési választások kampányáról fog szólni Magyarországon, egészen biztosan találkozni fognak vele azok a honfitársaink is, akik egyébként egyáltalán nem foglalkoznak a politikával. A közvélemény-kutatási adatok szerint rendkívül kiélezett küzdelem várhátó a kormányoldal és az ellenzék között, ebben a helyzetben pedig mindkét fél számára kulcsfontosságú, hogy megtalálja a „tökéletes kampány” receptjét. Ehhez kerülhetünk közelebb azzal, ha elolvassuk Tóth Csaba, a Republikon Intézet egykori stratégiai igazgatója, valamint Cseh Katalin momentumos EP-képviselő korábbi kabinetfőnöke nemrég megjelent könyvét, amely éppen A tökéletes kampány címet viseli.
A cím ellenére a szerző leszögezi, hogy teljesen tökéletes kampány nincsen, így ő sem arra vállalkozik, hogy ennek részleteibe beavatja az olvasót, azonban van néhány olyan közös jellemzője a sikeres kampányoknak, amely érdemes lehet a bemutatásra. Azért is nagyon nehéz a politikai kampányokról könyvet írni, mert ez egy olyan szakma, amelyről éppen azért rendelkezünk nagyon kevés tudással, mert a kampányokban résztvevő szakembereknek nem érdeke a valóban fontos információkat megosztani másokkal. Tóth ennek ellenére megpróbálkozik ezzel, amelyre többek között azért van nagyobb rálátása, mert tizenöt éve foglalkozik a politikai kampányokkal kutatóként és gyakorlati szakemberként, több kampányban személyesen is részt vett.
A könyv kilenc kampányt vizsgál meg, amelyek végül győzelmet arattak, ezek között dominálnak az angolszász választások (három amerikai és két brit), emellett egy francia, egy kanadai, egy holland és egy magyar esettanulmány (a 2002-es országgyűlési választás) kapott önálló fejezetet.
A fentebb említett közös jellemzők közül kiemelendő gondolat, hogy a jó kampánynak végig következetesen kell ragaszkodnia a saját elképzeléseihez, stratégiájához és figyelmen kívül hagyni azokat a külső szereplőket, akik már kongatják a vészharangot, hogy nem jó irányba mennek a dolgok.
A legérzékletesebb példaként erre Obama 2008-as kampányát hozza fel a demokrata előválasztáson, ahol nem sok esélyt adtak a fiatal illinoisi szenátornak Hillary Clintonnal szemben, ezért egy unortodox stratégiát választott, amelynek azonban sokáig nem látszott semmilyen pozitív hozadéka. Obama ekkor is kitartott a konszenzust felrúgó stratégiája mellett annak ellenére, hogy a támogatói és a média is erős nyomást fejtett ki rá, hogy változtasson, különben biztosan vereséget fog szenvedni. Az eredmény jól ismert: Obama végül nemcsak az előválasztást, hanem az elnökválasztást is megnyerte, ezzel az első afroamerikai elnöke lett az Egyesült Államoknak.
Szó esik még a szerencse szerepéről is, amely egy ritkábban tárgyalt szempont, amikor egy-egy kampány sikerességét vizsgáljuk, mivel hajlamosak vagyunk utólag úgy látni a sikeres kampányokat, hogy a győztes helyes döntései miatt alakult úgy a választás ahogy. A könyv ezzel szemben számos példát hoz arra, hogy az adott politikai szereplőn kívül álló körülmények billentik a javára a mérleg nyelvét a végelszámoláskor.
Tóth azonban felhívja arra is a figyelmet, hogy a szerencse csak azt a kampányt segíti, amely felkészülten várja a számára előnyös fordulatot.
A legjobb példa erre Emmanuel Macron a 2017-es francia elnökválasztáson, mivel már úgy érte őt az addig nagy favoritnak számító François Fillon botránya, hogy eltávolította magát a rendkívül népszerűtlen szocialistáktól, akiknek kormányában korábban miniszteri pozíciót vállalt és a radikális centrum politikájával lépett be az elnökválasztási küzdelembe. Majd ezt követően már az a tőle szintén független körülmény is a kezére játszott, hogy a balközép, a radikális baloldal és a zöldek külön-külön indultak, ezzel szétforgácsolták szavazataikat, így végül Macron megnyerhette az első fordulót, ahol a szélsőségektől tartó szavazók segítségével könnyedén verte Marine Le Pent.
Az ismeretterjesztő könyveknél mindig egy sarkalatos kérdés, hogy a szerző hogyan tud egyensúlyozni a különféle olvasói igények között: sok esetben túlságosan szájbarágós lesz a szöveg, amely a témában valamennyire jártas olvasót tántoríthatja el, míg a túlságosan tudományos nyelvezet pedig az ismeretterjesztő funkciót veszélyezteti azzal, hogy kizárja a könyv közönségéből a laikusokat. A tökéletes kampány jól találja meg az arany középutat: a bemutatott kampányok jelentősen része a laikusok számára is ismerős lehet legalább hallomásból (Brexit-népszavazás, Trump és Clinton küzdelme 2016-ban vagy a bő egy éve lezajlott 2020-as amerikai elnökválasztás). a szöveg pedig mellőzi a bonyolult szakkifejezéseket és igyekszik felvázolni az adott választás kontextusát. Maga a szerző is megemlíti a bevezetésben, hogy ez a köny elsősorban a politika iránt érdeklődő laikusoknak szól, nem pedig a szakmában dolgozóknak.
A könyv két kevésbé érdekfeszítő fejezete a 2015-ös kanadai, illetve a 2017-es holland választásokkal foglalkozik, amelyek terjedelmi szempontból is valamivel rövidebbek a többinél, illetve relevancia szempontjából sem feltétlenül illeszkednek be a sorba, kevesebb jól megfogható tanulságot tartalmaznak az olvasó számára. Azonban ahogy Tóth azt jelzi is a könyvben, a tárgyalt kampányokat az alapján választotta ki, hogy melyekről rendelkezik komolyabb háttérinformációval, ebből a szempontból már érthetőbb a szerepeltetésük a könyvben.
A könyv elolvasása után legfőbb tanulságként azt vonhatjuk le, hogy bár tökéletes kampány valóban nem létezik, azonban vannak olyan közös mintázatok a tárgyalt sikeres kampányokban, amelyek a 2022-es választáson is visszaköszönhetnek majd, így pedig az olvasó nagyobb valószínűséggel tudja majd megállapítani tavasszal, hogy melyik oldalnak van nagyobb esélye megszerezni a felhatalmazást az ország vezetésére.
(Tóth Csaba (2021), A tökéletes kampány – nyertes stratégiák. Budapest: Athenaeum Kiadó.)
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
