Letették a kézdivásárhelyi bölcsőde alapkövét

Letették a kézdivásárhelyi bölcsőde alapkövét

Kedd délután a Gábor Áron Műszaki Líceum udvarán elhelyezték az új bölcsőde alapkövét. A létesítmény építése már zajlik, és a kivitelező szerint már augusztusban átadják a korszerű épületet.

A Gábor Áron-iskola melletti terület kerítését a kivitelező cég és a bölcsődeépítő program bannerjeivel burkolták be, de a bejáraton bepillantva látható: az építkezésre számos munkagépet, építőanyagot és a munkásokat kiszolgáló építményt szállított Kézdivásárhelyre a vállalkozó. Az építkezés kezdetét Cseke Attila vidékfejlesztési miniszter is megtekintette több más hivatalosság kíséretében, a tárcavezető Bokor Tiborral közösen egy időkapszulát is elhelyezett egy méretes gödörben, amelybe egy papír került, rajta két idézet román és magyar nyelven: Știam că va ține!, azaz Tudtam, hogy tartani fog! (Anghel Saligny), illetve Tőlünk függ minden, csak akarjunk! (Széchenyi István). Miután az időkapszula belekerült a mintegy másfél méter mély gödörbe, a kivitelező cég le is betonozta.

Hírdetés

A bölcsődeépítő program kapcsán Cseke Attila kifejtette: a népszámlálási adatok megismerése előtt indították útjára, de az ország lakosságának csökkenése ellenére meg van győződve, hogy jól döntöttek. „Az RMDSZ, ahogy kormányra került, kezdeményeztük ezt a programot, nem volt könnyű az út, hiszen új építkezési normát kellett létrehozni, típusterveket kellett készíteni, amelyekhez meg kellett találni a finanszírozást. Két év kormányzás után ott vagyunk, hogy van 230 kis, közepes és nagy bölcsőde, amelyekre megvan a fedezet, ezeknek fele uniós forrásokból épül, szerződéseket írtunk alá. A többi építését a költségvetésből finanszírozzuk. Én azt gondolom, hogy a bölcsődeépítő program egy sikertörténet lehet, az aki látta, vagy megnézi azt a filmet, ami a fălticeni bölcsődéről készült, rájön, hogy ma Romániában ilyen felszereltséggel és technológiával ellátott intézmény nincs, de ilyen lesz a többi, így a kézdivásárhelyi is” – mondotta a miniszter, aki szerint már augusztusban esedékes lesz a szalagvágás. A kézdivásárhelyi bölcsőde a kisebb kategóriába tartozik, de ennek ellenére egy méretes épületről van szó, aminek építése hárommillió euróba kerül, a kézdivásárhelyi önkormányzatnak csak a közművesítést kell felvállalnia. „A legmodernebb technológia van benne, minden, ami a gyermekeket szolgálja, az benne van” – summázott a miniszter az épület kapcsán, ahol negyven bölcsődei hely fogadja majd a legkisebbeket.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »