Letartóztatták a kertvárosi gyilkost

Letartóztatta a bíróság azt a férfit, akit a XVI. kerületi Futórózsa utcában múlt vasárnap történt halálos késeléssel gyanúsítanak.

Hírdetés

A Fővárosi Törvényszék a letartóztatás elrendeléséről szóló, pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2022. február 21-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit emberölés bűntettével gyanúsítanak.
   
A megalapozott gyanú szerint a férfi január 16-án este – „pontosan meg nem határozható előzmények után” – az utcán mellkason szúrta a sértettet, aki a kórházba szállítását követően elhunyt – tudatták.
   
Az ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye miatt indítványozta a letartóztatást.
   
A törvényszéki közleményben kifejtették: a gyanúsított nem a bejelentett lakóhelyén élt, az eljárás során derült ki, hogy lakhatását a munkáltatója biztosította. Bár a férfi „ukrán és magyar kettős állampolgár, (…) a szorosabb személyi és vagyoni viszonyai Ukrajnához kötik” – írták.
   
Hozzátették: mindezeket és a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény tárgyi súlyát, valamint a bizonyítottság esetén kiszabható büntetés „mértékében rejlő fenyegetettséget” is figyelembe véve megalapozottan feltételezhető, hogy a gyanúsított jelenléte a büntetőeljárásban kényszerintézkedés alkalmazása nélkül nem lenne biztosítható.
   
A letartóztatásról szóló végzés végleges – olvasható a közleményben.
   
Múlt vasárnap a XVI. kerületben, az utcán szúrtak meg egy 39 éves férfit, aki az orvosi ellátás ellenére a kórházban életét vesztette. A gyanúsítottat 48 órán belül elfogták.
   
Szerdai sajtótájékoztatóján Pál Adrián, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese azt mondta: a gyanúsított, a 39 éves, Ukrajnában született, magyar állampolgárságú kőműves elsírta magát, megtört és bevallotta az emberölés elkövetését a rendőröknek.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »