Leomlott egy ház fala a Terézvárosban – egy súlyos és három könnyű sérültet vittek kórházba

Leomlott egy ház fala a Terézvárosban – egy súlyos és három könnyű sérültet vittek kórházba

A mentők egy súlyos és három könnyű sérültet vittek kórházba, miután hétfő délelőtt leomlott a VI. kerületi Jókai utcában lévő egyik ház negyedik emeleti falrésze. 

Az M1 helyszíni tudósítója azt mondta, hogy egy 50 méteres falrész omlott rá az ott parkoló autókra és az utcán lévő emberekre.

Hozzátette, hogy a falrész magával sodort néhány díszítőelemet is a ház homlokzatáról. Az omlás az épület tetejéről indult el, amely magával sodorta az alatta lévő erkélyek párkányzatát is.

Hírdetés

A lezuhanó falrész teljesen betemetett, összeroncsolt négy autót, a járművek alig látszanak ki a törmelék alól

– számolt be a tudósító.

Az omlás erejét érzékelteti, hogy némelyik megrongált autót szinte csak sejteni lehet a törmelék alatt, s van több olyan gépkocsi, amelyet szó szerint kilapított az omlás – tette hozzá. A járókelők a helyszínen arról számoltak be, hogy hatalmas robajjal omlott le a fal. Amikor kifutottak a környező üzletekből, szinte nem látszódott semmi a nagy portól, ami hosszú percekig „ködbe” borította az utcát.

Az érintett útszakaszt a hatóságok teljes szélességében lezárták, jelenleg munkagépek várakoznak arra, hogy a helyszíni vizsgálatok befejezése után megkezdjék a romeltakarítást. A M1 információi szerint az egyébként üresen álló épületben felújítási munkák zajlottak.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »