XIV. Leó pápa, aki egyben Róma püspöke, a helyi fiatalokkal – mintegy húszezer fiúval és lánnyal – találkozott január 10-én, szombaton este. A fiatalok a VI. Pál aulában köszöntötték a Szentatyát, de ő nem feledkezett meg azokról sem, akik kívül maradtak a Szent Péter téren, kiment közéjük, és személyesen üdvözölte őket.
A találkozó során a pápa megköszönte a római fiataloknak, hogy nagylelkűen fogadták a szentévi zarándokokat és segítették őket a plébániájukon és közösségeikben.
Soha nem vagyunk egyedül, mert Jézus velünk van!
Leó pápa nagy örömmel köszöntötte a fiatalokat, akik rendkívül lelkes ovációval üdvözölték őt. A Szentatya közvetlen hangon, szabadon szólva kezdte beszédét és megemlítette, hogy nemcsak azokra a kérdésekre akar válaszolni, amiket feltettek neki, hanem az élet egyéb dolgaira is. Megemlítette, hogy egy fiatal unokahúga épp mostanában kérdezte tőle, hogy „mit tud kezdeni a világ rengeteg problémájával, tengernyi bajával és hogy épp ezért nincs-e ebben egyedül?” Nos, a válasz a kérdésre ti magatok vagytok, mert ti nem vagytok egyedül! Ha ugyanis emlékezünk a hit szépségére, az öröm szépségére, a fiatalságra, az összefogásra, a közös keresésre, akkor valóban tudhatjuk a szívünkben, hogy soha nem vagyunk egyedül, mert Jézus velünk van!
Az igazságra teremtettünk, ha ez hiányzik, akkor szenvedünk
A fiatalok többek közt az időnként rájuk nehezedő magányról kérdezték, valamint az ezzel járó érzésekről, a csalódásról, a zavarodottságról és az unalomról. Amikor ez a szürkeség elhomályosítja az élet színeit, látjuk, hogy sok ember között is elszigetelődhetünk – válaszolt a Szentatya. – Valójában pontosan így mutatja meg a magány a legnehezebb oldalát: nem figyelnek ránk, mert elmerülünk a vélemények zűrzavarában; nem látunk semmit, mert elkápráztatnak minket a töredékes képek.
Mégis, a kétségbeesés ezen pillanataiban kiélezhetjük érzékenységünket.
Ha figyelmesen figyelünk és kinyitjuk a szemünket, maga a teremtés emlékeztet minket arra, hogy nem vagyunk egyedül: a világ minden teremtett dolga az elemek és az élőlények közötti kapcsolatokból áll. Bármennyire lélegezzük is be a levegőt, továbbra is lélegzetvisszafojtva maradunk, hiába is eszünk és iszunk, megmarad az éhségünk és a szomjunk. Egyedi teremtmények vagyunk, mert magunkban hordozzuk Isten képmását, aki az élet, a szeretet és az üdvösség kapcsolata.
Közeledjünk másokhoz!
Tehát, amikor egyedül érzed magad, emlékezzél arra, hogy Isten soha nem hagy el – intett a pápa. Az ő társasága erőt ad ahhoz, hogy megtedd az első lépést azok felé, akik egyedül vannak, mégis melletted állnak.
Ahogy reményt hoz az életedbe, úgy azt meg is oszthatod másokkal. Akkor együtt találjátok majd magatokat, közösséget és testvériséget keresve.
Leó pápa hálásan köszönte ekkor azt a szép fogadtatást, amit a Római Egyház és annak fiataljai nyújtottak a világ minden tájáról érkező rengeteg ifjú zarándoknak a szentév idején. Valóban csodálatos volt! Igen, a magány gyakran létezik, és sokan szenvednek tőle. Ám ami elkerülhetetlen sorsnak tűnhet, az valójában arra hív minket, hogy
A napsugár megérint és lelkünk mélységeibe ér, nem a felkelő és lenyugvó nap, hanem az igazságosság Napja, a fénylő Nap, Krisztus! Ő melengeti szívünket és szeretetével lángra lobbantja azt.
Köszönet a zarándokok fogadásáért
Ebből a Jézussal való találkozásból fakad az erő, hogy megváltoztassuk életünket és átalakítsuk a társadalmat. Ahogy Francesca és Michela megjegyezték (e két fiatal tett tanúságot a pápa megszólalása előtt – a szerk.), az evangélium fénye valóban megvilágítja kapcsolatainkat: a mindennapi szavakon és gesztusokon keresztül kitágul az és minden embert bevonz a melegébe. Így egy szürke és névtelen világ a befogadás helyévé válik.
Leó pápa örömét fejezte ki, hogy a zarándokok hiteles kapcsolatokat tapasztaltak meg a római plébániákon, az imatermekben és az egyesületekben, de úgy véli, ezt nem tarthatják meg maguknak.
A pápának már megmutatták, hogy képesek megváltoztatni magukat és tudnak barátságokat építeni.
Valóban éljetek együtt Istennel!
Az egyik fiatal megkérdezte a pápától, hogy ő mit kíván nekik, mire a Szentatya azt válaszolta, hogy imáiban mindenkinek jó és igaz életet kíván, Isten akarata szerint. Röviden, szent életet kíván mindenkinek. Emlékeztetett arra, hogy a „szent” szónak – santo – ugyanaz a gyökere, mint az „egészséges” – sano – szónak, és ha valóban szentek akarunk lenni, akkor az egészséges élettel kell kezdenünk, és segítenünk kell egymást abban, hogy megtaláljuk a módját annak, hogy elkerüljünk bizonyos dolgokat, mint például a függőségeket.
Nem kívánok kevesebbet, mert szeretlek titeket, hogy valóban éljetek együtt Istennel, az élet szerzőjével és megváltójával. Az Úr nem elvont ideálok tanításával teszi jóvá az életet, hanem azzal, hogy életét adja értünk (vö. Jn 10,10).
Köszönöm, hogy velem együtt szeretitek az Egyházat!
Ennek konkrét módja a barátságban és az imádságban ölt testet, ahogyan azt a Szent Szűz tette a Magnificatot énekelve: „Magasztalja lelkem az Urat, és lelkem ujjong üdvözítő Istenemben” (Lk 1,46–47). Bátorság kell ahhoz, hogy ma tanúságot tegyünk erről az örömről! Buzgalom kell ahhoz, hogy úgy szeressünk, ahogyan az Úr szeretett minket, mégis pontosan ez az, ami arra késztet minket, hogy „felhagyjunk a halogatással és igazán éljünk”. Ehhez nem kell emberfeletti erőfeszítéseket tenni, vagy akár alkalmanként némi jótékonysági munkát is végezni, inkább olyan emberként kell élnünk, akiknek Krisztus van a szívében, akik hallgatnak rá mint Tanítóra, és követik őt mint Pásztort.
Köszönöm mindenkinek, hogy eljöttetek! És köszönöm – nagyon köszönöm! –, hogy velem együtt szeretitek ezt a római egyházat! A római egyház él! És most megáldalak benneteket, szeretteitekkel és barátaitokkal együtt. Viszlát és jó utat! – köszönt el nagy taps közepette fiatal vendégeitől Leó pápa.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
