Lengyel húsbotrány: Hónapokba telt beépülnie az újságírónak a vágóhíd beavatott munkásai közé

Lengyel húsbotrány: Hónapokba telt beépülnie az újságírónak a vágóhíd beavatott munkásai közé

Hónapokba került bejuttatni a televízió riporterét a vágóhidat vezető cégbe, mint mészárost –árulta el a TVN24 egyik munkatársa, aki a Szlovákiát és Európa több más országát is megrázó lengyel húsbotrányt elindító tévériport egyik készítője.

Tomasz Patora elmondása szerint az egész azzal indult, hogy a TVN24 lengyel csatorna szerkesztősége kapott egy fülest még tavaly júniusban. Az azt követő fél évben az informátortól megtudták, hogy Lengyelországban már hosszú ideje nagyban folyik a beteg szarvasmarhák húsának egészségesként történő értékesítése, sőt elpusztult állatok húsa is eladásra kerül.

Azt is megtudták, hogy a lengyel rendőrség korábban több vágóhídra is lecsapott épp e törvénysértések miatt, de az akciók véletlenszerűek voltak. Az informátortól a tévé végül kapott egy listát a potenciálisan érintett vágóhidakról, ahol a mészárosok beteg állatokat öltek le, vagy elhullott példányok húsát dolgozták fel.

A beépülés

A TVN24 riporterei elsősorban a nagyobb városoktól távol eső vágóhidakra összpontosítottak. Mivel az érintett cégben nem volt belső emberük, aki bizonyítékokkal szolgálhatott volna, úgy döntöttek, hogy a tévé munkatársát építik be.

Az egész „akció” azonban igencsak időigényes volt. Patryk Szczepaniak, a beépített ember, október közepén lett a vágóhíd alkalmazottja, vagyis négy hónapig próbálkozott. Először nappali műszakos volt, ahol sertéseket vágtak le, nem marhákat.

Hírdetés

írta le az ott tapasztaltakat Patora.

Belépés csak megbízatóknak

Az éjszakai műszakban – ahol a lényeg történt – csak megbízható, beavatott személyek dolgozhattak, ide a beépített újságírónak végül a vágóhíd tulajdonosának lánya segített bejutni.

A bizalom elnyerésében a beépített emberük kitalált előtörténete is segített. A sztori szerint a fiatal mészáros korábban egyetemi hallgató volt, aki egy lány miatt megszakította tanulmányait, hogy Hollandiába költözzön szerelmével, és ott vállaljon munkát. Csakhogy a lány megcsalta, így a fiatalember hazajött, és mivel gyorsan volt szüksége sok pénzre, bármilyen munkát hajlandó volt ellátni.

Az Európai Bizottság pénteken jelentette be, hogy Lengyelországba ellenőröket küld az eset kivizsgálására. Az U-ban legalább 14 országba jutott a romlott lengyel húsból. Lengyelország évente 560 ezer tonna marhahúst termel, és ennek 85 százalékát az Európai Unióba exportálja.

Teraz.sk, Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »