Kedden kora délután az egészségügyi minisztérium pozsonyi épületében tartott sajtótájékoztatót a járvány jelenlegi állásáról és a várható intézkedésekről Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter.
„A helyzet továbbra is nagyon komoly” – kezdte az egészségügyi miniszter, majd megköszönte az egészségügyi szakemberek, rendőrök és katonák munkáját, végül néhány mondat után átadta a szót, a Matej Mišíknek, az Egészségügyi Elemzések Intézete igazgatójának.
Járványhelyzet dióhéjban
Mišík elmondta, csökken ugyan a mobilitás, de nem annyira amennyire várták. Tavaly ilyenkor, a hasonló lezárások idején valamivel jobb volt a helyzet. Rossz hír, hogy emelkedik a kórházban ápoltak száma, a napi elhalálozások száma és a lélegeztetőgépre szorulók száma is. Eltűntek a korábbi különbségek az új fertőzöttek korát illetően is. Tovább emelkedik ugyanakkor a PCR-tesztek pozitivitási aránya, jelenleg 35% körül van, az antigén-tesztek pozitivitásának aránya ugyanakkor csökken. Mišík szerint ez annak tudható be, hogy az antigén-teszteket inkább a munkába járás, ingázás miatt veszik igénybe az egyébként egészséges emberek.
Számos kerületben átlépte a tavaszi hullám idején tapasztalt határértéket a kórházban ápoltak száma.
A három fázis
Vladimír Lengvarský elmondta, három fázisban képzeli el az előttünk álló időszak járványintézkedéseinek bevezetését. A kormány ma este tárgyal ezekről!
December 16-ig marad a mostani lockdown. Sem szigorítás nem lesz, sem enyhítés.
A második fázisban, december 17-től az oltottak és betegségen átesettek számára megnyílnak az üzletek és azok a szolgáltatások, amelyek „az emberi testről gondoskodnak”. A miniszter ugyan nem konkretizálta ezeket, de minden bizonnyal a fodrászatokról, kozmetikai és masszázsszalonokról van szó. Legfeljebb harminc fővel miséket és istentiszteleteket is lehet tartani.
A harmadik fázis egy hétre rá, karácsony első ünnepén venné kezdetét. Ekkor már nem csak az oltottak vagy betegségen átesettek, hanem a negatív teszttel rendelkezők is részesülhetnének az előnyökben. Ebben a fázisban nyithatnának újra az éttermek, hotelek, vendéglátóhelyek és síközpontok.
Az iskolákra vonatkozó szabályok nem változnak.
Folyamatosan frissülünk!
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »