Lemond a japán rendőrfőnök a volt kormányfő elleni merénylet miatt

Lemond a japán rendőrfőnök a volt kormányfő elleni merénylet miatt

Bejelentette csütörtökön lemondását a japán rendőrség vezetője, közölve, hogy vállalja a felelősséget azért, hogy Abe Sindzó volt miniszterelnök júliusban meghalt egy merényletben.

Nakamura Itaru mind ez idáig a legmagasabb rangú vezető, aki felelősséget vállal a volt kormányfő meggyilkolásának ügyében.

Szakértők szerint a biztonsági intézkedések egyértelműen elégtelennek voltak aznap Narában. Úgy vélekednek, hogy a testőrök megmenthették volna Abét, ha a merénylő első, elvétett lövése utáni 2,5 másodpercben közbelépnek vagy kimenekítik a politikust a helyszínről. A támadó második lövése sebesítette meg ugyanis halálosan a korábbi miniszterelnököt – derült ki abból, amit a Reuters hírügynökségnek mondott nyolc biztonsági szakértő, akik átnézték a merénylet felvételeit.

Hírdetés

Több japán tisztviselő, többek között Kisida Fumio kormányfő is elismerte, hogy a biztonsági intézkedések hiányosak voltak a választási kampányrendezvényen.

Nyomozati források korábbi tájékoztatása szerint a merénylő azt mondta, hogy az Abét támogató vallási csoport iránti gyűlöletből cselekedett. Hozzátette, hogy anyja nagy összegeket adományozott a vallási szervezetnek, ami miatt tönkrement.

Abe Sindzó volt Japán leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke, tisztségét először 2006 szeptemberétől 2007 szeptemberéig töltötte be, majd 2012-től 2020-ig volt kormányfő.  


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »