A ragadványnév szorosan kötődött a mindennapi élethez, a mezei munkához. A megőrzött emlékek segítenek betekinteni a település régmúltjába ott, ahol a régészet néma. Nem messze a mai településtől, a Kovászna-patak vizenyős árterületén terebélyes nádas alakult ki – kezdődik a mese. Területén sűrűn ágaskodott a nádi botikó, s ettől vehette a hely a Botfalva nevet – sejtették, magyarázták a régiek. Azt is hallották, hogy ott templomocska volt, aminek emlékét helynév bizonyítja. Nos, itt az élettere annak a közönségesnél nagyobb termetű csípős légyfélének, amely háborgatta a mező munkásait – magyarázta Beder Győző, a helyi iskola igazgató-tanára –, s ha valakit megcsíp, így kiált fel: hess, barátosi légy!
Vándorló település
Barátos vándorló település. Lakói odahagyták a mocsárvilágot, és magasabb helyre költöztek, oda, ahol a mai falu található, de ahol a felszínközeli vizek jelenleg is gondot okoznak, és a közelmúltban is költséges sáncolási-lecsapolási munkálatokat végeztetett az önkormányzat. Régészcsoport nem kutatta a tágabb környéket, amely nemcsak édesvízben, de a mélyebb régiókban szénsavas ásványvízben is bővelkedik. Néhai Tánczosné Braun Olga irodalomtanár sokatmondó helyneveket gyűjtött össze 17. századi hivatalos oklevelekből, melyek messzemenően igazolják a régi szájhagyományt: így például 1682-ből a Nád, 1684-ből a Kerek-nád, 1686-ból pedig az Ingovány helynév maradt fenn. Gyűjtését a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményekben közölte 1992-ben.
A székelység időnkénti összeírásaiban-lustráiban is ráakadhatunk Barátos nevére, amely 1582-ben, Báthory István fejedelem idejében, majd az 1602-ben végzett összeírásban is jelen van: Barátosról összesen 28 személy esküdött fel Rudolf német-római császárra és magyar királyra, többek között Bibó, Tánczos, Barátosi, Jakó, Deák stb. nevűek. Az összeírásokból kitűnik, hogy a falu közössége semmiben sem különbözött Orbaiszék más településeinek összetételétől, itt is éltek esküdt nemesrendűek, lófők, gyalogkatonák, szabadosok és jobbágyok. Azért, hogy a barátosiak ne maradjanak adósok nemzetüknek és hazánknak, kőbe vésett névsorokat hagytak hátra a református templomot körülvevő Erzsébet parkban álló hősi emlékművön: ott voltak a kuruc és a negyvennyolcas szabadságharcban, mindkét világháborúban.
Barátosi Balogh Benedek emléke
Barátos mindenkori faluközössége egy sor jeles személyiséggel gazdagította székely szellemiségünket. Elsőként Barátosi Balog Benedek (1870–1945) néprajz- és néperedet-kutató nevét említjük, aki Barátosi előnevéhez élete végéig ragaszkodott. „Az ázsiai népeket kutatta, éppen úgy, mint Kőrösi Csoma Sándor, mert meg volt győződve arról, hogy mi is azoknak a fajta népeknek vagyunk utódai” – ekképpen fogalmazott még halála előtt néhai Mircse Feri bátyánk, a barátosi kálvinista egyházközség legendás emlékű megyebírója, annak a Mirtse családnak a leszármazottja, amelyben a negyvennyolcas őrnagy, Mirtse Ferenc (1805–1866) és testvéröccse, a százados Mirtse Dénes (1810–1864) született.
Háromszékiekül soha nem feledkeztünk meg Barátosi Balogh Benedekről, akit mi Benci bátyánkként emlegettünk, régi adósságunk törlesztését főleg korosabb földrajz szakos tanárok – élükön néhai Kónya Ádámmal – sürgettük. A Távol-Kelet népeinek kutatója volt, író, az első magyar mandzsu-tunguz kutató. A Lécfalván élő Balogh Zsigmond (1829) jegyző és földbirtokos fiaként, iskolai tanulmányai miatt hamar elkerült a szülői háztól. Budapesten tanítói oklevelet szerzett, pedagógusként-tanárként, polgári-iskolai igazgatóként dolgozott (1927).
Benci bátyánk nem rejtette véka alá, hogy érdeklődése a magyarság eredetének kutatására sarkallta, önműveléssel képezte magát a keleti nyelvekben és a néprajzban. Kőrösi Csoma Sándorhoz hasonló körülmények között, szerény anyagi támogatással, jórészt saját megtakarított pénzéből háromszor kelt útra a távol-keleti „rokon népekhez”. Első útján – 1908-ban – az Amur folyó menti népcsoportot tanulmányozta, gazdag nyelvi anyaggal tért haza. Második útjáról hastífusza miatt vissza kellett fordulnia, harmadik útján bejárta Hokkaido és Szahalin szigetét, az ajnu népcsoport között gyűjtött. Onnan Japánon át Vlagyivosztokba ment, de az Osztrák–Magyar Monarchia és Oroszország között kitört háború idején letartóztatták, internálótáborba zárták, 30 ládányi tárgyi gyűjtését, feljegyzéseit visszatartották, maradék anyagának egy részét a Magyar Néprajzi Múzeum őrzi.
A világháború utáni időkben a turanizmus néven ismert magyar őstörténeti elmélet képviselője volt, Kőrösi Csoma Sándor-lelkületű székely. Annyi anyaga és ereje volt, hogy kutatásait, úti élményeit 18 kötetben megjelentesse Turáni könyvek sorozatcímmel. A turanizmus tudományos mozgalomként az ázsiai kultúrák kutatásával foglalkozott a magyar történelem és kultúra összefüggésében. Neve az elő-ázsiai tulipános Turáni alföldhöz kötődik, ahol már az első keleti népcsoportokkal lehet találkozni. Benci bátyánk hitte, hogy a mi gyakori tulipánmintáinkat onnan hozták őseink. Tiszteletbeli tagja volt a két világháború között alakult Turáni Társaságnak, ami miatt a magyarországi baloldali éra alatt zaklatták.
Nekem abban a szerencsében volt részem, hogy felkereshettem Benci bátyánk Sárika nevű idős lányát budapest-hűvösvölgyi lakásán, ahol bensőséges terefere alatt mesélt édesapja sikerekben gazdag, de öregségére megkeserített éveiről. Nem is olyan rég meglepő változást tapasztalhattunk, ugyanis Budapesten 2018-ban megjelentették Barátosi Balogh Benedek 18 kötetének 1500 oldalra terjedő egyesített díszkiadását. „Könyvét olvasva megállapíthatjuk, hogy a szerzőnek szép lelkülete van. A tiszta, naiv érdeklődés vezeti. Hagyatéka igaz, szerethető és tiszta. Missziója lényege, melyre kisgyerekkora óta tudatosan készült, hogy végiglátogathassa turáni rokon népeinket, éljenek azok bárhol” – írja ajánlásában az Angyali Kiadó.
A véletlen hozta úgy, hogy egy mifelénk kiránduló, magyarországi fiatalokból álló csoportnak meséltünk Benci bátyánkról, a „Kicsi Csomáról”, akik egy emléktáblát adományoztak a barátosi egyházközségnek. A tervek szerint 2020-ban, halálának 75. évfordulója alkalmával szándékoztunk volna elhelyezni a holland testvéri segítséggel felújított barátosi Balogh-kúrián, melyet néhai Balogh Sándor és testvére, Lajos adományozott a református egyházközségnek. Sajnos, ezt az azóta sem múló járvány megakadályozta. A Balogh család nevében Barátoson kihalt, leszármazottjai Magyarországon élnek.
De mi van Andrád Sámuellel?
Hosszú ideje annak, hogy egy sor helytörténész az anekdotagyűjtő, író és medikus Andrád Sámuel (1751–1807) születési helyéül hol Ikafavát, hol pedig éppen Barátost jelöli meg. Magam több olyan helynévre akadtam, amelyek a család barátosi eredetére utalnak: Andrágyok füve, Andrágyok kaszálója, Andrágyok higgya és tava. Mi több, ráakadtam Andrád Sámuelné nevére a barátosi egyházi kegyszereket adományozó asszonyok egyikeként 1864-ben. Egy magát a világhálón megnevezni nem akaró, román nyelven beíró érdekes adatot közölt: „Sámuel Andrád de Bártos (n. ? 1751, Bártos – d. 31 august 1807, Sepsiszentgyörgy)” (Az n betű a születettet, născut, a d betű az elhunytat, decedatot jelenti.) A fentiek szerint egyértelmű, hogy az Andrád család s maga Andrád Sámuel is barátosi gyökerű.
Andrád Sámuel 1789 elején adta ki Bécsben Elmés és mulatságos rövid anekdoták című könyvének első kötetét. A könyvecske kétezer példányban jelent meg és meglepően jól fogyott. Anekdotás könyvének valóságos csodálója néhai Sombori Salamon Sándor Mikó-kollégiumi kedves tanárunk volt, aki saját költségén emléktáblát készíttetett, de mert Andrád Sámuel sepsiszentgyörgyi síremléke az idő és a gondatlanság áldozata lett, emléktábláját kénytelen volt a belső várfal cinterem felőli oldalán elhelyeztetni. Barátossal való ismerkedésünk alkalmával az is kiderült, hogy a faluban sajnos kihaltak az Andrádok, s már nem élnek Bibó nevűek sem. A neves és régi népes Bibó família tagja volt Bibó József (1843–1914) barátosi tanító, falumonográfia-szerző, a helyi iskola névadója. Munkásságát a szintén barátosi születésű Kelemen József (1930–2004) történész-tanár folytatta, falutörténete 2001-ben jelent meg Sepsiszentgyörgyön. Barátoson, szülőfalujában emlékkopja őrzi emlékét.
Szabó Dezső Orbaiszéken
„Ez a nyár jegyezett el örökre a magyar falunak” – olvassuk azon a fém domborművel ékített emlékplaketten, amelyet a Lakiteleki Népfőiskola és Háromszék-Orbaiszék Értékfeltáró Kollégiuma közösen helyezett el Barátoson 2019-ben Szabó Dezső (1874–1945) Az elsodort falu című regénye megjelenésének 100. évfordulóján. Az író nyári szünidejében bátyja, Szabó Jenő (1867–1934) református lelkipásztor vendége volt Barátoson. Többek között 1896-ban a millenniumi ünnepségek alkalmával is Barátosra látogatott. Élményeit Életeim című önéletírásában részletezte. Gyakran látogatta a környék falvait, Lécfalvát is, ahol lánytestvére matematikát tanított.
Szabó Jenő református lelkész, költő Barátoson, Illyefalván, nyugdíjazásáig Kézdivásárhelyen szolgált, és a vidék szórványlelkésze volt. Verseit az Ellenzék, az Arad és Vidéke, a Fővárosi Lapok és az Erdélyi Lapok közölte. Tagja volt az Erdélyi Irodalmi és a Kemény Zsigmond Társaságnak. Trianon után hirdette és vallotta az itthon maradást. Élete végén nyomasztó anyagi gondok között élt. Szolgálati helyeinek egyikén ő is megérdemelne egy emléktáblát.
Új lelkipásztor, élhető község
Bóné Barna nyugalomba vonulása után Szőcs Endre Kovásznán szolgáló református segédlelkészt választotta lelkipásztorának az ötszáz lelket számláló barátosi gyülekezet tavaly decemberben. Makkfalvi református apa és gyergyószentmiklósi katolikus anya gyerekeként a csíkszeredai Márton Áron Kollégiumban tanult, gyakorló lelkészként a kolozsvári Írisz telepi gyülekezetben kezdte lelkészi pályafutását. Felújított templom és parókia, a barátosiak szeretete fogadta.
Bekopogtunk Tánczos Ferenc Szabolcs községvezetőhöz is, aki egy bő választási ciklusa alatt testületével és a faluközösség segítségével élhető településsé változtatta Barátost. Befejezték a községközpont, Orbaitelek és Páké ivóvíz- és szennyvízhálózatát, hidak épültek a Feketeügyön és Kovászna vizén, megújult a barátosi és a pákéi iskola, a barátosi közösségi ház, ahol gyakorlóhelyeket alakítottak ki a falu ifi és felnőtt fúvószenekarainak, magyarországi támogatásból megépült a református gyülekezet tulajdonába került szabadidőközpont, pályáztak a települések utcahálózatainak korszerűsítésére és a helyi tanács épületének főjavítására.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
