Lefoglalták a panamai exelnök magánrepülőgépét Guatemalában

Amerikai kérésre lefoglalták Guatemalában Ricardo Martinelli volt panamai elnök repülőgépét – közölték a guatemalai hatóságok helyi idő szerint péntek éjjel.

Az akciót a kábítószer-kereskedelemmel összefüggő ügyekben eljáró ügyészi hivatal hajtotta végre a guatemalavárosi nemzetközi repülőtéren, a La Aurorán. Az amerikai kérés pontos oka nem ismert, de a guatemalai hatóságok szerint a lefoglalásnak nincs köze kábítószeres bűncselekményhez, azt csak azért ez az ügyészi hivatal hajtotta végre, mert ez a szerv jár el a repülőtéri ügyekben.

Hírdetés

Martinelli 2009-től 2014-ig volt Panama elnöke. Az Egyesült Államokban letartóztatták, és hazaszállították, miután Panamában megvádolták azzal, hogy hivatali ideje alatt közpénzből figyeltette a politikai ellenfeleit. A volt elnök 2019-ben nyerte vissza a szabadságát, miután a bíróság felmentette a vádak alól, de 2020-ban megtiltották, hogy elhagyja az országot, miután újabb büntetőeljárás indult ellene, ezúttal pénzmosás vádjával. Két fiát tavaly nyáron Guatemalában letartóztatták az Interpol körözése alapján, szintén pénzmosás gyanújával.

A Guatemalában lefoglalt, N733RM lajstromszámú repülőgépen éppen folyamatban volt a nyilvántartásba vétel szerinti ország cseréje.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »