Emmanuel Macron, az egykori befektetési bankár 2017-ben a balliberális mainstream kegyeltjeként a sajtó nagy részét maga mögött tudta, egy politikai értelemben teljesen értékelhetetlen korábbi baloldali elnököt kellett váltania (Francois Hollandét), és elég fiatal volt hozzá, hogy ne legyenek negatív tapasztalatok (és előítéletek) vele szemben. A helyzet azóta sok tekintetben megváltozott.
Macron már elnöksége legelején szembe került a hagyományos baloldali jóléti állami juttatásokhoz szokott néptömegekkel. Nem csak azért, mert gazdaságilag indokolt, de fájdalmas reformokat akart bevezetni (nyugdíjreform), hanem mert ezek mellett és ellenére a gazdag elit javára engedményeket tett. Rövid időn belül a gazdagok elnökeként kezdték el emlegetni. Macron az elmúlt években asszertív külpolitikát folytatott, ismét Európa határozott nagyhatalmaként kezdett viselkedni, amely odafigyel a közel-keleti és afrikai érdekeltségeire.
A legutóbbi terrortámadások után azonban felhagyott azzal, hogy a migráció és a radikális iszlám kérdésével kesztyűs kézzel bánjon, és hatorozott kritikát fogalmazott meg, ami miatt a migrációpárti baloldal és mainstream sajtó teljesen erejével lesújtott. Macron ma a centrista baloldal helyett a centrista jobboldal felé mozdult el, mert korábbi baloldali szavazóit a Zöldek csábították el, így a mérsékelt konzervatívok felé volt kénytelen nyitni.
Az átmenet persze nem ennyire egyértelmű. Ha egy volt balliberális hirtelen az radikális iszlám és az ellenőrizetlen bevándorlás ellen kezd el beszélni, és váratlanul élces nyilatkozatokat tesz Brüsszel felé, az meggyőzi az embereket arról, hogy ezek valóban fontos kérdések. Arról azonban nem, hogy ezen problémák egykori részese megoldást tud nyújtani. Ahogy Macron próbált a jobboldalon teret nyerni, Le Pen úgy erősödött fel.
A francia szélsőjobb vezetője járja az országot, és versenytársaihoz képest nagyon jól mozgósít, bár még messze az elnökválasztás. A koronavírus azonban itt van, és Franciaország is kezd belefáradni a harcba. Az emberek elégedetlenek. Le Pen a Nemzeti Gyűlés hagyományos hátországában, az északi tartományokban rendkívül népszerű, szinte sztárként fogadják az emberek.
A felmérések is azt mutatják, Macronnak nem lesz egyszerű dolga régiúj kihívójával. Míg Macron augusztusban még vezetett, szeptemberben a felmérések már azt mutatták, hogy egy esetleges elnökválasztás első körében Le Pen ugyanannyi szavazatot gyűjtene be, mint a regnáló elnök, 2021 január végén pedig már 2 százalékponttal meg is előzte őt.
A második körben – ahol már csak a két legerősebb jelölt szerepel – a felmérések szerint fokozódna Le Pen előnye 52:48 arányban. Ez pedig nem kis teljesítmény egy olyan párt vezetőjétől, akit négy éve a sajtó nagy része egy balul sikerült tévés szereplés után végérvényesen leírt.
A francia elnöki posztért persze nem csak Macron és Le Pen száll ringbe.
A jelentősebb versenytársak között ott van a francia mérsékelten konzervatív Les Républicains egyik potenciális jelöltje, Xavier Bertrand, aki szerencsésen túlélte Francois Villan 2017-es jobboldali elnökjelölt nepotizmus miatt kitört botrányát. Neki azonban a párton belül is le kell játszania a selejtezőt, hogy kijusson a nagypályára. Sokan úgy vélik, a jelenlegi körülmények között legfeljebb arra elég a népszerűsége, hogy szavazatokat vigyen el Le Pentől. Jelenleg 15 százalékon áll a felméréseken.
Jean-Luc Mélenchon korábbi szocialista politika, jelenleg a szélsőbalos Engedetlen Franciaország nevű párt elnöke, aki már 2017-ben is indult az elnökválasztáson. Ő éppen Le Pen nemeziseként azonosítja magát, ennek ellenére alapvetően euroszkeptikus politikus. Kritikusai a francia Hugo Chávezként emlegetik. Okozhat meglepetéseket, mert nagyon jól képes mozgósítani választóit. Jelenleg 10 százalékot jósolnak neki a felmérések.
Anne Hidalgo a Szocialista Párt üdvöskéje. Az egyik, ha nem az egyetlen olyan szocialista vezető politikus, akit nem söpört el Macron 2017-es győzelme a szocialista (és tehetetlen) Hollande után. Ő a mainstream közkedvelt témáival előszeretettel foglalkozik: károsanyagkibocsátás, zöld energia, könyezetvédelem. Nagy előnye, hogy Párizs polgármestereként gyakorlatilag bármi lehet a jelöléséből, mert, bár a felmérések csak 8 százalékot adnak neki, a választók 46 százaléka nem elutasító vele szemben.
Yannick Gadot a Zöldek jelöltje lehet. Pártja a nyugat-európai “zöld hullámból” született a 2019-es EP-választások alkalmával (ezt a hullámot lovagolta meg sikertelenül a szlovákiai PS is). Gadot Greenpeace egykori aktivistája, jelentős magánszektor áll mögötte. Viszonylag mértéktartó retorikával rendelkezik, ügyel rá, hogy ne tűnjön túlságos “brüsszelinek”. Olyannyira, hogy jelöléséhez épp arról kell meggyőznia párttársait, hogy nem túlságosan mérséklet a zöldek radikális környezetvédelmi elvárásaihoz. A felmérések 7 százalékra becsülik.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
