Esküdjenek meg arra, hogy gyerekeiket olyan szellemben fogják nevelni, hogy ezentúl minden háborúnak a lehetősége ki legyen zárva”. November 9-én lemondott, mert ha nem kell katona, akkor – gondolom –, nincs honvédelem sem, és így felesleges a honvédelmi miniszter is. Nem kapott Nobel-békedíjat, de szállóigévé vált mondását azóta is emlegetik, és magyarázzák, hogy nem (csak) azért veszett el az ország, mert vezetői „nem akartak katonát látni”. 1918–19-ben próbáltak is katonákat toborozni, de a leszerelt 1,3 millióból csak 37 ezret sikerült a seregben tartani. Közben a csehek, szerbek vígan masíroztak be Magyarországra, és a románok még Budapestet is elfoglalták. A magyarok akkoriban a proletárforradalommal voltak elfoglalva.
Román szakértők és történészek is mondják, hogy Nagy-Románia létrejötte, a nagy egyesülés nem egy dicsőséges katonai tevékenységnek, hanem inkább a szerencsének, Mária királyné közbenjárásának, no meg a jó szimatú diplomaták tevékenységének volt köszönhető, és az is szerepet játszott benne, hogy a parasztoknak földet ígért a román király 1917-ben. Mert az erdélyi 1916-os betörés után az év végén a németek elfoglalták Bukarestet és megkötötték a bukaresti békét. Aztán mikor látták, hogy a németek és az Osztrák–Magyar Monarchia elveszíti a háborút, akkor 1918. november 10-én, az utolsó száz méteren ismét visszatértek a háborúba, és láss csodát, a győztes oldalon ébredtek, a széteső Osztrák–Magyar Monarchia és a cári Oroszország darabjai pedig az ölükbe hullottak. Aztán ezer évvel a magyar honfoglalás után a románok is megvalósították a maguk új hon- és térfoglalását Erdélyben úgy, hogy az addig túlnyomóan magyar többségű nagyvárosok – Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Szatmárnémeti stb. – a betelepítések eredményeként lassan mind román többségűvé lettek. Persze az oda telepítettek most bátran vallják, hogy őseik már kétezer éve ott éltek.
Ha 1916-ban gyenge és szervezetlen is volt a román hadsereg, látjuk, hogy mostanra már elég jól megerősödött. Aki nézte a bukaresti katonai díszfelvonulást, az igazi román hazafinak tarthatja magát. Egy felmérés szerint az elmúlt évtizedben azok aránya, akik büszkék románságukra, 12 százalékkal, 95 százalékra nőtt.
A sok Linder Bélához hasonló pacifistának nem sikerült megvalósítania álmát, a katona- és fegyvermentes, háború nélküli világot. Az sem valósult meg Linder Béla elképzeléséből, hogy a gyerekeket olyan szellemben neveljék, hogy soha többé ne legyen háború, mert vannak olyan magukat embernek képzelő állatok, akik szeretik a háborúsdit. Mivel ő maga 1962-ig élt, megélte a második világháborút s az újabb békekötés után is még jópár kisebb háborút. Két ilyen most is dúl: egyik Ukrajnában, másik Izrael és a Hamasz között, s még arra is megvan a „remény”, hogy kirobbanjon egy harmadik világháború. Foroghat sírjában, ha szelleme a mennyországból lepillantva látja a sok katonát Bukarestben vagy a közelünkben dúló háborúkat. De hát a sok elavult fegyvert valahol mind el kell használni, és az újabb, pusztítóbb típusúakat is ki kell próbálni. És milyen jó üzlet a fegyvergyártás! A békés polgárok birka módon fizetik a fegyverkezés és a háborúk árát. Az Európai Unió tagállamainak katonai költségei kilenc év folyamatos növekedései után, 2023-ban 270 milliárd dollárt tettek ki.
Románia is elég jól áll, mert a hazai össztermék (GDP) 2,5 százalékát költi honvédelemre (nem baj, ha egyébre nem jut), míg az uniós átlag 1,5 százalék. Nem hallani, hogy nem sikerül valamilyen drága harckocsitípust, repülőt vagy rakétaelhárító rendszert megvenni, de például egy autópályát nem tudunk megépíteni. Az amerikaiak panaszkodnak is, hogy nincsenek jó útjaink, de ők biztosan úgy képzelik, hogy csak aszfaltúton lehet háborúba menni, ami nem is igaz, mert látjuk, hogy Ukrajnában sem autópályán közlekednek a tankok.
Borítókép: December 1. Sepsiszentgyörgyön. Fotó: Albert Levente
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
