Különös kegyetlenséggel ölt védekezésképtelen embert – enyhített büntetés

Tizenhét év fegyházra enyhítette jogerősen a Debreceni Ítélőtábla egy férfi életfogytig tartó büntetését – tájékoztatta a bíróság szóvivője kedden az MTI-t.

Hírdetés

Az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék 2021. októberben Sz. S. vádlottat nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte – emlékeztetett Fórizs Ildikó.
   
Az első fokú bíróság által megállapított tényállás szerint a férfi 2011 áprilisában megtámadott egy ismerős házaspárt. Az idős sértetteket házukban vélhetően egy téglával, majd puszta kézzel a fejükön és a testükön ütlegelte, rugdosta. A magatehetetlen férfit a fáskamrába, feleségét pedig a fészerbe vonszolta, végtagjaikat műanyagmadzaggal összekötötte. A vádlott ezután feltúrta szobákat, azt azonban nem sikerült megállapítani, hogy eltulajdonított-e valamit.
   
A kutatást befejezve a lakás ajtaját kulcsra zárta, és elment. A magukra hagyott sértettek a bántalmazás következtében, nem sokkal annak megtörténte után, életüket vesztették. Holttestüket két nappal később egy szomszéd fedezte fel. A vádlott a cselekmény másnapján külföldre utazott, és csak a holttestek megtalálása utáni napon tért vissza Magyarországra.
   
Fórizs Ildikó elmondta: a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla, miután meghallgatta a genetikus szakértőt, „orvosolta az elsőfokú ítélet megalapozatlanságát”.
   
Az ítélőtábla az elsőfokú ítélettől jelentősen eltérő tényállást állapított meg: rögzítette, hogy a vádlottnak volt egy ismeretlen elkövetőtársa, akinek a DNS-mintáját megtalálták azon a kötélen, amellyel a sértetteket megkötözték. A kötélen rajta volt a vádlott mintája is.
   
A másodfokú bíróság álláspontja szerint „a sértettek halálhoz vezető bántalmazását az ismeretlen személy hajtotta végre, míg a vádlott támogató jelenlétével ehhez segítséget nyújtott”.
   
Az ítélőtábla a vádlott cselekményét ezért az elkövetéskor (2011) hatályos törvény szerint bűnsegédként, több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének minősítette.
   
A bíróság a részesi elkövetés és a jelentős időmúlás miatt a vádlott életfogytig tartó büntetését 17 év fegyházbüntetésre enyhítette – mondta a szóvivő.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »