Évközi 25. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mk 9,30–37)
Márk evangéliumának nagy részét sajátos feszültség kíséri végig. Jézus útja Jeruzsálem felé közeledés a Messiás titokzatos sorsához. Ez a titok pedig az, hogy útja a szenvedésen és a kereszten át vezet a feltámadáshoz. Jézus ezt a titkot akarja apránként feltárni követőinek, de folyamatos meg nem értéssel vagy egyenesen elutasítással találkozik. A tanítványok nem tudják vagy talán nem is akarják felfogni, elfogadni ezt, s az evangélista nem rejti véka alá ezt az értetlenséget és az ebből származó feszültséget.
Jézus a Mk 9,30–37-ben már második alkalommal beszél arról, hogy mi vár rá: az emberek kezére adatik, meghal, de harmadnapra feltámad. Az apostolok először zavart (talán ijedt?) hallgatással reagálnak erre. Ami pedig utána következik, az igazán emberi: félelmüket, meg nem értésüket azzal oldják, hogy izgalmas csoportdinamikai játszmába kezdenek, arról vitatkozva egymás között, ami igazán érdekli őket. És ez nem más, mint hogy ki fontosabb, nagyobb közülük.
Milyen érdekes, hogy a történet valamennyi szereplője esetében feltárul, mi foglalkoztatja a leginkább. Jézust a küldetésének célja, a megváltás megvalósulása, az apostolokat pedig az egymás közötti rivalizálás. Micsoda kontraszt!
Érdekes megfigyelnünk, hogyan válaszol erre a helyzetre Jézus. Nem rendreutasítással vagy helyreigazítással. Nem is úgy, hogy közérthetőbben beszél közelgő szenvedéséről. Ezek helyett inkább azt jelenti ki, hogy az evangéliumi elsőség mindenkinek való alávetettséget, szolgálatot jelent. Továbbá, egy kisgyermeket az apostolok elé állítva, olyannyira azonosítja helyzetét a gyermeki védtelenséggel és kiszolgáltatottsággal, hogy azt ígéri, aki egy kisgyermeket befogad, az őt magát és rajta keresztül a mennyei Atyát fogadja be.
Isten ereje és dicsősége nem emberi értelemben vett győzedelmeskedésben, hírnévben, hanem a szenvedésen és a kiszolgáltatottságon keresztül nyilvánul meg.
Mi, mai Krisztus-követők, Jézus Krisztus feltámadása és a Szentlélek eljövetele után már könnyebb helyzetben vagyunk, mint az apostolok voltak: a keresztség által részesei lettünk Isten titokzatos tervének, mert részesültünk Krisztus kereszthalálában és feltámadásában, s a Szentlélek aktualizálja ezt bennünk, Krisztus kortársaivá tesz minket. És sokszor még így sem könnyű közel engednünk magunkhoz ezt az evangéliumi gondolkodásmódot: vagyis azt, hogy az evangéliumi elsőség a világhoz képest fordított logikát követ. Aki Istenre bízza magát, annak a halál sem árthat; aki neki szolgál, az lehet akár utolsó is az emberek szemében, mert a méltóságát nem ez adja; aki Istennel együtt mer gyermeki módon kiszolgáltatott lenni, az tapasztalhatja a kereszt erejét.
Szerző: Deák Hedvig OP
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
