Kuleba: Ukrajnának nincs szüksége külföldi csapatokra az orosz agresszióval szembeni védelemhez

Kijev nem számít arra, hogy a Nyugat csapatokat küld Ukrajnába az orosz agresszióval szembeni védelemhez – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter a Deutsche Welle német állami médiumnak.

Az ukrán diplomácia vezetője az interjúban hangsúlyozta:

„nem számítunk külföldi csapatok érkezésére, hogy segítsenek nekünk.”

Ugyanakkor hozzátette, Kijev számít a partnerek támogatására, hogy ellássák Ukrajnát mindazzal, amit fel tudnak ajánlani, hogy megvédhesse magát a konfliktusban – írja a Karpat.in.ua.

Hírdetés

Riporteri kérdésre válaszolva, hogy Kuleba tényleg nem számít-e arra, hogy a NATO háborúba lép Oroszország ellen, a miniszter kiemelte:

„abszolúte, Ukrajna egyelőre nem tagja a NATO-nak,

és szeretnék világosan, egyértelműen emlékeztetni arra, hogy ez a mi földünk, mi fogjuk megvédeni, a partnereink pedig segíthetnek nekünk ebben, s meggyőződésen, hogy ez így is lesz.”

A külügyi tárca vezetője ezzel kapcsolatban megállapította, Ukrajna nem észleli az orosz csapatok olyan mértékű visszavonását, amely után a határ mentén a feltétlenül szükséges létszám maradna.

„Amit ma látunk, az csapatvisszavonás csapatvisszavonás nélkül, ezért továbbra is ébereknek kell maradnunk” – mutatott rá az ukrán diplomácia vezetője.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »