A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa és a Gödöllői Kamarazenekar közös hangversenyt adott augusztus 14-én, Galántán, a Szent István király-plébániatemplomban.
A művészeket, valamint a közönséget a egyházközség nevében Gál Péter atya üdvözölte. A hallgatóságot a kórus művészeti vezetője, Józsa Mónika köszöntötte a fellépők nevében. Bevezetőjében kiemelte, hogy kezdőénekként Kodály Zoltán zeneművét, az Ének Szent István királyhoz című kórusművet választották, mivel Szent István halálának napja augusztus 15-e, amely egyben Szűz Mária mennybevétele, Nagyboldogasszony vigíliája is.
Pár szóval a kórust és kamarazenekart is bemutatta. A közel hat évtizedes múlttal rendelkező pedagóguskórus felemelő zenei élményben részesítette a közönséget. A nyári hőségben a hűs templomban is hamar felforrósodott a levegő, mert az énekesek hatalmas lendülettel és átéléssel adták elő repertoárjukat.
A kórusműveket Józsa Mónika és Szűcs Dániel segédkarnagy vezényelte.
A koncert második részében a négy évtizedes múltra visszatekintő Gödöllői Kamarazenekar lépett fel
két kiváló szólista, Híves Mária (szoprán) és Horváth Diana (mezzoszoprán) közreműködésével, Horváth Gábor vezényletével.
E páratlan est a Kreatív Európa programtól elnyert támogatásnak köszönhetően valósulhatott meg.
(Mészáros Angelika/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »