Közlemény: A HVG svédcsavarjáról

Közlemény: A HVG svédcsavarjáról

A mai napon a HVG év végi dupla számában Svédcsavar címmel jelent meg egy cikk, melyben Lantos János, az Erő és Elszántság elnökségi tagja is nyilatkozik. A cikk alapvetően az identitárius mozgalmakról íródik, de érintőlegesen mozgalmunk is helyett kapott benne.

Az alábbiakban szó szerinti idézetek lesznek olvashatóak, a cikk azon részeiből, ahol mi is említve vagyunk:

“Magyarországon két identitáriusnak nevezhető szervezet létezik, ebből az egyik, a Konzervatív Hallgatók Szövetségéből kinőtt Identitesz nyilván nem fogadja meg a svéd expolitikus tanácsát: júliusban ugyanis nagygyűlésen jelentették be, hogy a neonáci Betyársereg „politikai szárnyával” új pártot alapítanak Erő és Elszántság néven, az „etnikai önvédelem” erősítése céljából. Lantos János elnökségi tag kérdésünkre elmondta: a 15 alapszervezettel és néhány száz fős tagsággal rendelkező, önfenntartó párt nem tekinti magát az identitárius mozgalom részének, inkább az „új jobboldalt” erősítik. A korábban itt megfordult külföldiek közül Nick Griffinnel és James Dowsonnal, a Brit Nemzeti Párt (BNP) aktivistáival tartják a kapcsolatot, sőt velük márciusban „Stop Operation Soros” címmel még konferenciáztak is Budapesten, mielőtt a Fidesz-kormány május végén kiutasította volna az országból a két szélsőségest.”

A cikket jegyző Seres László ígéretet tett, hogy a Lantos Jánossal folytatott beszélgetése után elküldi írott formában a cikket, még a megjelenés előtt. Ez így is történt. Seres úr azt állította, nyugodtan tegyük meg a korrigáló javaslatainkat, amennyiben nem találjuk megfelelőnek a leírtakat.  Éltünk is ezzel a lehetőséggel, és az alábbi viszontválaszt küldtük el neki:

“Lantos Jánossal egyeztetve két dolgot fűznénk hozzá:

1. A Betyársereg nem neonáci szervezet, egyetlenegy tagja és a vezetője sem használta sohasem ezt a kifejezést. Ha mi javasolnánk jelzőt, a “radikális jobboldali” vagy “a magát patrióta sportmozgalomként definiáló” győzne.

2. Az Identitesz nem volt identitárius szervezet, a belőle (is) kinövő Erő és Elszántáság pedig főleg nem az. Annak idején már az Identitesz is kiadott egy közleményt, melyben kifejtették, hogy van, amiben azonosulni tudnak a nyugat-európai identitárius mozgalmakkal, és van, amiben nem. Ez az Erő és Elszántságra még hatványozottabban igaz.

Köszönjük, hogy figyelembe veszi a pontosítási kéréseinket!

Hírdetés

Üdvözlettel, Horváth Tamás Sajtóreferens – Erő és Elszántság”

(A levelezésről természetesen lementett képernyőfotókkal is tudunk szolgálni; ITT és ITT)

Seres úr ezután megköszönte az észrevételeket, és azt mondta, továbbítja a szerkesztőnek. Az eredményt mindenki láthatja. A tényeket azonban joga van megismerni az olvasótábornak, ezért hoztuk nyilvánosságra.

További érdekes jellege a cikknek, hogy alig letagadhatóan igyekszik a Jobbik segítségére sietni a HVG, mindennél beszédesebb a cikk zárógondolata, mely így hangzik:

„Ezek a csoportok várhatóan nem tudnak majd széleskörű támogatást begyűjteni, nem hiszem, hogy kihívást jelentenek majd a Jobbiknak” – nyilatkozta Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója, aki szerint egyrészt a kutatások kimutatták, hogy nincs választói igény a szélsőséges jobboldaliságra, másrészt az identitárius mozgalom nálunk életidegen ideológia, túlságosan a nyugati kulturális közeghez kötött. „Nem ez jelenti a veszélyt a Jobbikra, hanem az, amit a Fidesz művel.”

Hogy mire van igény, s mire nem, az majd kiderül. Mindenesetre nem a HVG és köreinek vágya fogja ezt meghatározni. Viszont az elmúlt hónapokban mi egészen mást tapasztaltunk. Országosan hatalmas érdeklődés fogadott minket lakossági fórumainkon, azok rendre telt házasak voltak, az alapszervezetek sorra alakulnak, ezért hát lehet, hogy Krekó Péter nem hiszi, vagy nem szeretné tudomásul venni, de a realista jobboldalra egyre nagyobb a társadalmi igény.

De azt azonban mindenképpen leszögezhetjük, politikai oldalaktól függetlenül:

Az igazmondásra bizony volna igény.

Sajnos a HVG-től ezt most nem kaptuk meg.

Erő és Elszántság


Forrás:eroeselszantsag.net
Tovább a cikkre »