Közel a határidő, a lakosság segítségét kérik (Népszámlálás)

Közel a határidő, a lakosság segítségét kérik (Népszámlálás)

Nagyjából egy hét van még hátra a népszámlálás második, számlálóbiztosokkal, házról házra történő összeírásos szakaszából, ez idő alatt van lehetőség még nyilatkozni a nemzetiségi, felekezeti hovatartozásról, illetve az anyanyelvről – hívta fel a figyelmet pénteken a megyei tanácsnál Bodor László, a megyei önkormányzat elnökének tanácsadója, Ráduly István prefektus, valamint Zsigmond József sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő. Arról is beszámoltak, hogy a cenzus hatékonyságának növelése érdekében új összeírópontokat nyitnak a megyében, ugyanakkor a lakosság segítségét is kérték, hogy amennyiben nem jutottak el hozzájuk a kérdezőbiztosok, vagy tudomásuk van olyan személyről, akit még nem számoltak meg, jelezzék az RMDSZ irodáiban, vagy keressék fel az összeírópontokat.

Bodor László és Ráduly István ismételten felhívta a figyelmet, hogy a népszámlálás második szakasza július 17-én zárul, és amint azt már az elején tudni lehetett, a kérdezőbiztosok az alacsony létszámuk miatt nem tudnak mindenkihez eljutni, ezért a lakosság segítségére is szükség van, hogy minél nagyobb arányú legyen az összeírás. Bodor László emlékeztetett, hogy végül a becsült lakosságból mindenkit megszámolnak, de a harmadik szakaszban (július 17. után) már csak a különböző hivatali adatbázisok összefésülésével történik az összeírás, és ekkor már nem kérdeznek olyan lényeges információkat, mint az etnikai hovatartozás, anyanyelv, felekezet. Bodor László ismételten arra kérte a háromszékieket, hogy fogadják bizalommal a számlálóbiztosokat, adják meg a szükséges információkat, illetve azt is jelezzék, ha a rokonságban előfordul időszakosan külföldön élő személy.

Ráduly István szerint a múlt csütörtöki adatok alapján a megyében közel 170 ezer lakost sikerült összeírni, és a statisztikai hivatal becslése szerint mintegy 30 ezer lakoshoz kellene még elérni. Ezen adatok alapján országos szinten Kovászna megye a 9. helyen állt. Ami a megyeszékhelyt illeti, Zsigmond József, a cenzuskampány helyi koordinátora szerint Sepsiszentgyörgyön a pénteki állás szerint nagyjából kilencezer személyt nem írtak össze, ami azt jelenti, hogy a becsült lakosság több mint 80 százalékát sikerült megszámolni. Annak ellenére, hogy feszített tempóban dolgoznak a kérdezőbiztosok, szinte biztos, hogy nem érhetnek el mindenkihez – hívta fel a figyelmet a helyi népszámlálási folyamat koordinátora.

Hírdetés

A prefektus szerint a hátralévő időben az a cél, hogy minél több emberhez eljussanak, és a megye megközelítse az önkitöltési szakaszban elért országos második helyet. A cenzus hatékonyságának növelése érdekében 15 új összeírópontot nyitnak megyeszerte, melyek a 228 tevékenykedő népszámláló biztos munkáját fogják segíteni. Sepsiszentgyörgyön négy összeírópont működik péntektől, ugyanakkor Bodzafordulón, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Baróton, Zágonbárkányban, Kökösben, Esztelneken, Uzonban és Torján is létrehoznak népszámlálópontokat. Zsigmond József arra hívta fel a figyelmet, hogy az összeírópontokra – a népszámlálás végéig – bárki ellátogathat kitölteni a kérdőívet, függetlenül attól, hogy melyik körzetben lakik. A számlálóbiztosok ugyanakkor csak azokat keresik fel, akik a kiosztott körzetben laknak. A sepsiszentgyörgyi összeírópontok: a Beör-palotában (RMDSZ-székház), a Martinovics Ignác utca 2. szám alatt mindennap 8–18 óráig; az egykori OSK-ajándékboltban, a Stadion utca 5. szám alatt hétköznapokon 8–16 és hétvégén 10–18 óráig; a Közpénzügyi Igazgatóság épületében, az Olt utca 2. szám alatt mindennap 8–18 óráig, valamint a Demokrácia Központban, a Bánki Donát utca 36. szám alatt hétköznapokon 8–16 óráig.

A községek esetében Árkos, Kézdialmás, Kézdiszentkereszt és Barátos áll a legjobban, míg a lajstrom másik végén Torja és Gidófalva található. Újságírói kérdésre Bodor László elmondta, hogy az urbánus településeken nehézkesebb a népszámlálási folyamat. Ennek egyik fő oka, hogy kevés a számlálóbiztos, nagyok a körzetek, melyeket egy embernek le kell fednie, segítséget is nehezen kapnak, míg a községekben ez sokkal egyszerűbb, lévén, hogy a kistelepüléseken nagyjából mindenki ismer mindenkit. „Az elkövetkező néhány napban azon fogunk dolgozni, hogy egyetlen magyar ember se maradjon ki a népszámlálásból, ehhez kérjük a lakosság nyitottságát, de segítségét is” – tette hozzá. Újságírói kérdésre Bodor László elmondta, hogy a becslések szerint mintegy hatezer személyhez nem sikerül majd eljutni, a korábbi népszámlálások során is nagyjából ilyen volt az arány. Szintén a sajtó felvetésére kijelentette: az összeírás hatékonysága minden településen az önkormányzat hozzáállásától függ, ahol megfelelően kezelték a második szakaszt is, ott kiemelkedőek az eredmények.

Végül mindhárman arra kérték a lakosságot, ha nem ért el valakihez a számlálóbiztos, vagy tudomásuk van olyan személyről, akit még nem számoltak meg, keressék fel, vagy értesítsék az összeírópontok egyikét, vagy jelentkezzenek telefonon, hogy ezeknek a személyeknek a nevét, címét és telefonszámát rögzítsék, és továbbítsák az adott népszámlálási körzetért felelős számlálóbiztos felé.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »