A Magyarország nyugati határánál fekvő Kőszeg városát sokan a vidék ékszerdobozának tartják, meg- maradt középkori városszerkezete ritkaságnak számít. A település nevét hallva a történelmi emlékezet sokakban Jurisics Miklós nevét idézi fel.
V annak városok, amelyekről sok leírás, fénykép jelenik meg, a hangulatos Kőszeg is közéjük tartozik. Az ismétléseket elkerülendő én inkább élményeimet, benyomásaimat, olvasmányaimat szeretném megosztani az olvasóval. Még soha nem laktam ilyen „jó látószögű” helyen, mint mostani kőszegi utamon. A Chernel utca padlásszobájából ráláthattam a középkori eredetű Szent Jakabtemplomra és az újabb Szent Imretemplom tornyára. Az előbbiben csodás középkori falfestményekre bukkantak, köztük a neves Palástos Madonnára. A templomot s a rendházat jezsuiták, piaristák és bencések birtokolták. Ablakomból az utca egy részletét is szemlélhettem. A közterületet Chernel Kálmánról nevezték el – a Városi Könyvtár is az ő nevét viseli –, aki a 19. században ügyvédként s helytörténészként dolgozott. Megírta Kőszeg szabad királyi város jelene és multja című munkáját, ezenkívül magyar és német nyelvű folyóiratokban publikált történeti és kertészeti cikkeket. Fia, Chernel István – aki az utca 10. számú házában, a szépen helyrehozott Festecsicspalotában született – híres ornitológussá vált, Herman Ottó halála után a Magyar Ornithológiai Központ vezetője lett. A Kőszegi Városi Múzeum kiállítást rendezett tavaly a „kiváló vadász, síelő, zenerajongó, zeneszerző, fényképész, író, a madárvilág elmélyült kutatója és védelmezője” tiszteletére. Emlékét őrzi a városban a Chernel-kert is, melyet arborétumként, madarai védelmére hozott létre annak idején. Jelenleg egy látogatóközpont interaktív kiállításán tanulmányozhatják az érdeklődők a kőszegi madárkutatás hagyományait, a madárvédelem teendőit. A család sarja Chernel Jenő, akit a sors az Olivetti cég képviselőjeként Kenyába vetett. Róla Széchenyi Zsigmond is megemlékezik Denaturált Afrika című könyvében.
Míg neves elődei kőszegi temetőben nyugszanak, az ő hamvait idegen föld rejti. A Chernel utca 5. számú házában élt a 17. században számkivetésben Széchy Mária, a „Murányi Vénusz”. A többször férjezett hölgy – aki cselszövéssel császári kézre juttatta várát, később férje, Wesselényi Ferenc révén Habsburg-ellenes összeesküvésben ítélték vétkesnek – irodalmunk több nagyját megihlette, mint például Kisfaludy Károlyt, Tompa Mihályt, Petőfi Sándort. Arany János így ír róla a Murány ostroma című szerelmi hőskölteményében: „Hős asszony! asszonyhős! neme kinövése, / A csodás természet méla tévedése.” Székely Bertalan festményen örökítette meg a férfiakat elkápráztató s a konvencióknak fittyet hányó hölgyet. Chernel Kálmán feltevése szerint Mária hamvai a Szent Jakab-templomban nyugszanak. Ott pihennek Jurisics Miklós gyermekei is. Ottlik Géza író az Iskola a határon című regényében örökítette meg a kőszegi katonai iskola 1920-as évekbeli mindennapjait. Az 1800as évek közepén a császári és királyi hadsereg tisztjeinek kinevelésére alapított intézmény ma már más szerepet tölt be. A számos nyelvre lefordított regény, az író közvetlen élményei alapján, zárt világ hangulatát adja vissza: „Ezenfelül azonban még azzal is megkülönböztettük magunkat, azaz megkülönböztettek bennünket a pongyola és laza civil világtól, hogy itt lehetőleg más neve volt sokszor a legközönségesebb tárgyaknak is, mesterkélt és félrevezető neve.” Több esetben értelmetlen parancsokat kellett teljesíteni. A kamaszlelkekben ez a néha kegyetlennek tűnő, szabályokkal teli élet oly mély nyomot hagyott, hogy felnőttkorukat is meghatározta.
A büntetéseket vaktában kaptuk, hol az egyikünk, hol a másikunk, mindenféle apróságért, amilyent százat követtünk el napjában valamennyien. A követelményeket úgy szabták meg, hogy soha senki ne lehessen ártatlan.” Még hatod-, hetedéves korukban is ugyanazokat a gyakorlatokat végezték a tanulók, tisztelgés, díszlépés, vigyázzállás: „… pedig akkor már nyugodtan nekifoghattak volna délutánonként akár annak is, hogy megpróbáljanak módszeresen leszoktatni bennünket a vigyázzállásról – a halálunkig úgysem sikerült volna.
A Jurisics tér 7. számú házán a mai napig látható Szent Pál leveléből a felirat (Róm 9,16), amelyből könyve két részének kölcsönzött Ottlik címet: Non est volentis (Nem azé, aki akarja); Sem azé, aki fut. Személyes élményem volt, hogy a Gyöngyös patak – amelynek vize egykoron a várárok táplálását is szolgálta – és a Malomárok hídján átkelve juthattam el a lombjukat hullató fák színes levelein lépkedve az egykori iskola épületéig, ahol a díszterem
ben meghallgathattam az Esterházy trió Beethoven–Brahms-koncertjét, a 82 esztendős Sebestyén Ernő hegedűs remek játékát. A folyosókon a régi tanulóvilágot idézte néhány relikvia. A gyülekező közönség soraiban sokszor hangzott fel – Ausztria közelsége okán – német szó.
A város nevét hallva mindenkinek először Jurisics Miklós jut eszébe. A szívemnek kedves Mika Waltari finn író – aki számos történelmi regénnyel örvendeztette meg olvasóit – Mikael Hakim című művében a főhős szájába a következő szavakat adja: „Azt a kicsi, de erős Kőszeg várát egy bizonyos Jurisics Miklós nevű horvát védelmezte, aki Ferdinánd király követeként járt Isztambulban, és akit ennek folytán Ibrahim nagyvezír személyesen ismert. Elévülhetetlen hősi hírnévre tett szert, amikor több mint egy hónapra meg tudta állítani a korszak leghatalmasabb hadseregét.” Magáról a csatáról azt olvashatjuk: „Fölösleges sokat mesélnem a szultán új hadjáratáról, amelyet a császár ellen indított. Tavasztól őszig folyt le, a kereszténység 1532. esztendejében, és az egész hadjáratban az volt a legcsodálatosabb, hogy úgyszólván kezdettől fogva milyen elképesztően dugába dőlt, noha ennek szemlátomást semmilyen külső oka sem volt. Konklúzióként: „Hasonlóképpen a csekély vakondtúrás is árokba tudja dönteni a legsúlyosabb rakományt.” Csodákat is emlegettek a vereség okaként az oszmán birodalom határainál történő eseményeken túl. „Számtalan háborúban és ütközetben megőszült janicsárok a szakállukra esküdöztek, hogy saját szemükkel látták Gábor angyalt, amint tüzes karddal a kezében megjelent előttük a falakon, és hanyatt-homlok visszakergette őket.” Szalay-Baróti A magyar nemzet történetében hasonlóképpen csodát ír le: a sokadik támadás után, amikor a törökök már nyolc zászlót kitűztek a falakra, a védők és védettjeik a belső várban olyan eget verő jajkiáltásban törtek ki, ami visszarettentette a már-már győzedelmeskedő ellenséget. „A törökök egy lángpallosú jelenségnek, a keresztények Szt. Mártonnak, a törököktől elpusztított Szombathely védőszentje bosszújának tulajdonították.” Az egykori vár mostani falai között a város és az erőd történetét bemutató kiállítást tekinthetünk meg. Itt található például egy unikum: a Szőlő Jövésnek Könyve, amelyben minden év április 24-én, Szent György napján feljegyezték a szőlőhajtások minőségét. Ez a nap volt a tizenkét tagú szenátus és a városbíró megválasztásának ideje is. Kőszeg komoly borkereskedelmet folytatott német föld felé. A Jurisics nevét viselő középkori tér, melynek restaurált házai igen szépek, békés hangulatot áraszt. A Városháza a 14. század óta szolgálja a közt, az Arany Egyszarvú Patikamúzeum kertje olyan ritkaságokat rejt, mint például: kereklevelű kapotnyak, tövises iglice, szártalan bábakalács. A vitrinekből megtanulhatjuk egyes gyógyászati anyagok jelképes ábrázolását: az arzént például kígyó jelzi, az aranyat palástos király; láthatunk korabeli receptet, a padláson a rendszerezett szárított gyógynövények illatát érezhetjük. A Tábornokház kiállítása számomra igazi csemege volt, több mint húsz foglalkozásnak s mestereknek állítanak emléket a tárlókban. A látható eszközök, céhlevelek, vándorkönyvek, kiváltságlevelek mind azt bizonyítják, élénk kézműipari és kereskedelmi élet folyt a városban. A Hősök tornyából csodálatos kilátás nyílik a házakra és a környező hegyekre. A két épület 1933 óta múzeumként szolgál. Kőszeg történelmi belvárosa igazi kincsesbánya a kutatók számára. Megállapították, hogy a város jelenlegi szerkezete valószínűleg a 14. század első felére datálható. Kedves ismerősöm B. Benkhard Lilla régész több tanulmányt írt az ásatásokról. A Milyen volt valójában a középkori Kőszeg? címűben szerzőtársaival felsorolja a talált tárgyakat:
A város 13–19. századi életének számos tárgyi emlékét sikerült összegyűjtenünk. Ezek között 14–18. századi pénzérmék, kályhacsempék és használati edények töredékei, a mindennapi életéhez köthető tárgyak (üveg ablakszemek, bronzcsengő, gyűszű), valamint a város 1532-es ostromához köthető emlékek egyaránt vannak… a késő középkori korsók, kancsók, poharak és mécsesek töredékei egy borkimérés használati tárgyai lehettek. Az ásatás legkiemelkedőbb tárgya a belvárosi temető egyik sírjából került elő…
A 16. századi fejfedőt díszítő rezgőtű finom kidolgozású, virágmotívumos, egyedi darab. Ellátogattam a város felett magasodó Kálvária-templomhoz. Az odafelé vezető erdei út mentén található a Koronaőrző bunker, ami 1945 márciusában tíz napig rejtette a menekített magyar koronát. Az ösvény keresztút stációi melletti fák sokat tudnának mesélni, szemmel láthatóan régóta figyelik a zarándokokat, kirándulókat. Kőszeg büszke lehet múltjára, s ápolja is azt. A Félhold és Telihold Ostromnapokon eljátsszák az 1532. évi ostromot. Bolthajtásos szállásunk udvarán a várostrom játékok eszközei – ágyúcső, szekérkerék – árválkodtak. A rendezvénysorozat kezdetén a helyi tűzoltó parancsnok volt a török vezér, Jurisics Miklóst pedig egy idegenvezető alakította, aki – láttuk – egy csoportot igen lelkiismeretesen vezetett végig a városon. Kőszeg büszke lehet jelenére is.
A több helyen kihelyezett becsületkasszák a bizalomról vallanak. Jó volt látni, hogy a ragyogó napsütéses késő őszi napokon milyen sok turista kereste fel a nevezetességeket, ejtőzött a Főtér kávézóiban. Az Arany Strucc Szálloda névadó állata is elégedetten fürdőzött a napsugarakban. Chernel Kálmán 1877-ben így írt: „A fennállók között az »arany strucz«-hoz címzett szálloda az egyetlen, hol az utas igényeinek megfelelő kényelemben részesülhet”. Ma már válogathat az ide utazó, igényes szálláshelyek várják a vendégeket.
Csermák Judit
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
