Korszerűsítették a komáromi Selye János Gimnázium edzőtermét

Korszerűsítették a komáromi Selye János Gimnázium edzőtermét

A Felvidék legnagyobb magyar gimnáziumában január 20-án ünnepélyes keretek között adták át rendeltetésének a harmadik tornateremben kialakított és korszerű eszközökkel felszerelt edzőtermet.

Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium (SJG) igazgatója köszöntötte a vendégeket: Horváth Attila doktort, aki „öregdiákként“ az edzőterem felújítására kapott Nyitra megyei támogatást saját pénzadományával egészítette ki, továbbá a támogatásokért aktívan lobbizó Becse Norbert megyei képviselőt – az iskolatanács tagját, valamint Szüllő Bélát, a komáromi Komáromi Football Club-KFC alelnökét és Ferencz Dávidot, a VK Spartak UJS Komáromi Röplabda Klub képviseletében.

Mivel sok „selyés“ diák tagja e sportkluboknak, a megszépült edzőtermet immár az azoktól kapott ajándékok: egy KFC-naptár, a játékosok aláírásaival ellátott röplabda-mez, több mutatós poszter, valamint az egyes izomcsoportokat és edzéseket szemléltető képek is díszítik. A képcsarnok a Horváth doktor úr szakmai segítségével készült el. A direktor kisebb ajándékokkal köszönte meg a támogatásokat és a relikviákat, amelyek a diákok által eddig szerzett kupák közelében, méltó helyre kerültek. Elmondta:

az elmúlt 2-3 hónapban valósult meg ez a hozzávetőleg 10 ezer eurós fejlesztés, s a felújításon, teremfestetésen kívül az edzőterembe több új, csúcsminőségű kondigépet sikerült vásárolniuk,

s az iskola költségvetéséből megtakarított 5 ezer euróért megújult a nagy tornaterem parkettája is.

Hírdetés

Majd a vendégek üdvözlő szavai hangzottak el. Kiemelték az SJG, valamint a Nyitra Megyei Önkormányzat és a helyi sportklubok közti gyümölcsöző együttműködés jelentőségét. A „selyés” diákok e klubok játékosainak és edzőinek az utánpótlását is biztosítják, a közülük kikerülő élsportolók pedig a különféle versenyeken az egykori alma materük, valamint városuk és a Felvidék hírnevét is öregbítik. Végül a tornatermekben körülnéző jelenlevők számára az ifik rövid kondierősítő bemutatót is tartottak.

E gimnáziumban nagy hangsúlyt helyeznek a sportolásra, a rendszeres testmozgásra és az egészséges életmódra nevelésre. Ennek az is a következménye, hogy a KFC ifi csapatában jelenleg 9 volt „selyés“ diák focizik. A pandémia előtt a megyében működő középiskolák között az intézmény minden évben a 2. vagy 3. helyen végzett a sportversenyeken elért kitűnő eredmények viszonylatában.

Sajnos, 2020 márciusától a Covid-járvány miatt szünetel a sportkörök működése, s a hagyományos versenyeket sem tarthatjuk meg.

Nálunk az I. és II. évfolyamban a heti előírt 2 óra helyett 3 testnevelés óra van. A nagyobb tornatermünkben folynak a labdajátékok, az azzal szomszédosban pedig a szertornához alakítottuk ki a megfelelő feltételeket, s oda is vásárolotunk edzőgépeket. A felújított edzőtermünkben járványmentes időszakban egyidejűleg tízen sportolhatnak, jelenleg azonban csak öten.

Aki fiatal korában rendszeresen sportol, nemcsak a súlyos krónikus betegségek kialakulásának kockázatát csökkenti, hanem a lelki egészségét is karban tartja.

Bár ehhez már sokféle nagyszerű lehetőséget biztosítottunk, de a folyamatos fejlesztések híve vagyok, ezért például tervben van a lányöltöző felújítása és új bútorokkal való berendezése is. Mivel a diákjainak rendszeresen használják az egyes sporteszközöket, azok amortizálódnak, s a tornatanáraink is mindig újabb és újabb ötletekkel állnak elő, hogy miként növelhetnék az oktatómunkájuk és az edzéseik hatékonyságát. Tehát az újabb fejlesztésekhez további pénzeszközökre is szükségünk lesz“ – nyilatkozta a Ma7-nek Andruskó Imre.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »