Korrupciógyanú: Az Európai Ügyészi Hivatal nyomozást indított von der Leyen gyanús vakcinabeszerzési ügylete kapcsán

Korrupciógyanú: Az Európai Ügyészi Hivatal nyomozást indított von der Leyen gyanús vakcinabeszerzési ügylete kapcsán

Az Európai Ügyészség (EPPO) vizsgálatot indított az uniós vakcinabeszerzés kapcsán, amely során Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke keveredett gyanúba, miután kiderült, a koronavírus második hulláma idején SMS-ben egyeztetett a Pfizer vállalat vezérigazgatójával. Az SMS-ek persze eltűntek, a Bizottság pedig azzal védekezett, hogy az ilyen üzenetváltásokat nem szokás elmenteni. Annak ellenére, hogy a Bizottság a tagállamoktól minél nagyobb átláthatóságot követel meg.

Az EPPO elvileg egy független uniós szerv, amely a pénzügyi jellegű bűncselekményekre fókuszál – legyen az csalás, pénzmosás vagy korrupció. A hivatal pénteki közleményében nem tért ki arra, hogy mely személyek érintettek a vizsgálatban, csak általánosságban a vakcinabeszerzést említették.

Két másik uniós hivatal azonban korábban már firtatta von der Leyen érintettségét, miután igen szoros kapcsolatot ápolt a Pfizer vezetésével, ráadásul az üzenetváltások “eltűnése” csak növelte a gyanút a közvéleményben, hogy nem volt minden rendben a vakcinabeszerzések körül. Az átláthatóság elve nyilván sérült.

Von der Leyen és Albert Bourla Pfizer-vezér SMS-ben állapodott meg 1,8 milliárd adag Pfizer vakcina uniós megvásárlásáról összesen 35 milliárd euró értékben. .

Hírdetés

Idén januárban az EU ombudmanja hivatali visszaéléssel vádolta meg a Bizottságot, amiért az információhoz való jog alapján kikért üzenetváltásokat nem szolgáltatta ki. A Bizottság azzal érvelt, hogy az ilyen “rövid életű, mulandó dokumentumokat nem őriznek meg”. Megjegyezzük, hogy az archiváció lényege épp az lenne, hogy a “mulandó” információk is megmaradjanak az átláthatóság érdekében…

A múlt hónapban az Európai Számvevőszék közzétett egy jelentés, amelyben arról írt, hogy a Bizottság megtagadta von der Leyen Pfizerrel folytatott tárgyalásokban vállalt szerepének nyilvánosságra hozatalát.

Azt is megállapította, hogy a bizottsági elnök eltért a korábbi tárgyalásokon kialakított forgatókönyvtől azzal, hogy személyesen kösse meg az előzetes megállapodást a céggel (a vakcinabeszerzésre külön hivatali csoportot alakítottak ki annakidején).

Von der Leyen körül tehát fogy a levegő, persze a felmerülő gyanúk ellenére végül az ügyészség vizsgálata hozhat felmentést jelentő eredményt. Kérdés, hogy azt a közvélemény a történtek után mennyire lenne képes elfogadni.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »