Koronavírus – A DK perre megy a tavalyi halálozási adatokért

A Demokratikus Koalíció bírósági per útján készül megszerezni azt az adatot, hogy tavaly március 1. és november 15. között hányan hunytak el és mi volt a haláluk oka – jelentette be a párt frakciószóvivője csütörtöki, online sajtótájékoztatóján.

Varga Zoltán azt állította, hogy a kormány koronavírusról közölt hivatalos halálozási adatai hónapok óta „köszönőviszonyban sincsenek” a KSH „vonatkozó halálozási adataival”. A politikus úgy fogalmazott: az előző évek átlagaihoz képest úgy halt meg háromezernél több ember, hogy nem szerepelnek a koronavírusban elhunytak között. Szinte mindenki hallott már olyan történet, hogy valaki úgy hunyt el, „minden bizonnyal különben koronavírusban”, hogy nem tesztelték, a halál hivatalos okaként pedig tüdőgyulladást állapítottak meg – mondta.

Hírdetés

Emlékeztetett, hogy a DK korábban közérdekű adatigényléssel fordult a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőhöz, mert meg akarták tudni, hogy tavaly március 1. és november 15. között „hányan haltak meg halálnemek szerinti bontásban”. A hivatal arra hivatkozva utasította el a választ, hogy nem tudja értelmezni a kérdésben szereplő halálnem szót – közölte a képviselő.

Kijelentette, be fogják bizonyítani, hogy „a kormány már a halálozási adatokban is hazudik”. Hozzátette, azzal sem lennének „sokkal elégedettebbek”, ha kiderülne, hogy minden egyes koronavírusban elhunyt beteg szerepel a statisztikákban, mert a hivatalos adatok önmagukban is lesújtóak.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »