A hétvégi esőzések komoly katasztrófát okoztak Fehér megyében, többek közt Verespatokon is, ahol évtizedek óta megy a vita arról, hogy ciánalapú technológiával szeretne egy nagyvállalat aranyat bányászni. Az áradások következtében a környéken emberek százai maradtak otthon nélkül, a helyszínen Florin Cîțu miniszterelnök is megjelent, és azonnali segítséget ígért.
Lucian Bode belügyminiszter elmondása szerint 13 települést érintett az árvíz, de a legdurvábban Verespatakot és a hozzá tartozó települések szenvedték meg. Időközben a Verespatakot a Világörökség Részévé nevű egyesület, amely az aranykitermelés ellen küzd, adományokat gyűjt a károsultak számára.
Az RFI-nek Tică Darie civil aktivista és vállalkozó arról beszélt, hogy a hatóságok részéről számára úgy tűnik, egyelőre ötletük sincs egy ilyen szituáció kezelésére. „Az első szállítmányok, amiket gyűjtöttünk, hétfőn érkeznek meg, ahogy a kénterek is, ahol az árvízkárosultak ideiglenesen szállást kaphatnak” – mondja, kiemelve, hogy gyulafehérvári és kolozsvári emberek szolidaritásának köszönhető, hogy egyelőre elég élelem és ruha gyűlt össze. Tică azt is kiemelte, hogy Verespatak történelmi központja, és az UNESCO-listára esélyes római kori tárnák egyelőre nem sérültek.
Tică Darie a tervezett bánya kapcsán azt mondta: „ha a tervek szerint felépült volna Verespatakra a bánya zagytározója, akkor valószínűleg mosta holtakat számolgatnánk”. (via rfi)
Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »