A pozsonyi színművészetiseknek nagy mázlijuk volt: közvetlenül a bezárás előtt még be tudták mutatni a Hamletet a Komáromi Jókai Színházban. Viszont nagy pechjük is volt, mivel azóta sem játszhatják, pedig a középiskolás bérletben is szerepel. A színház múlt szombaton online tette elérhetővé az előadást.
A felvétel szeptember 22-én készült, azaz fél évvel a premiert követően láthattuk, pocsék hangminőségben, monitoron, vagy jobb esetben tévéképernyőn keresztül. Mivel nem tudni, mikor kerül ismét színpadra, e közvetítés alapján foglaljuk össze benyomásainkat Matusek Attila rendezéséről. Annál is inkább, mivel úttörő jellegű projektről van szó, melynek keretében a színház új vezetése teret kíván adni a színinövendékeknek, akik közül a jövőben többen leszerződhetnek Komáromba, de addig is számítanak rájuk más előadásokban is.
Egyáltalán nem mindegy, mit várhatunk a jövő színészeitől. És mivel az orvostanhallgatókat mostanság a Covid-osztályokon dobják be a mély vízbe, a színinövendékek esetében sem tartjuk túlzásnak ezt a fajta „beavatást”. A Hamlet ugyanis egyike a legmélyebb vizeknek. Szinte minden színházi ember bakancslistáján ott van, legyen szó színészekről, rendezőkről, jelmez- és díszlettervezőkről vagy akár dramaturgokról.
Kezdjük ez utóbbival. Shakespeare eredeti szövegének színpadi előadása körülbelül hat órát venne igénybe, azaz nem kérdés, hogy meg kell-e húzni a darabot. A dramaturgon múlik, mit hagy benne, mit hangsúlyoz, illetve mit hagy ki ebből a közel 420 éve született drámából. Varga Emese tapasztalt szakember az utóbbi huszonvalahány évben számos alkalommal bizonyította rátermettségét, érzékenységét, de szerintem ezúttal azokat is sikerült meglepnie, akik behatóan ismerik eddigi munkásságát. Ez az előadás ugyanis alig kétórás. Több fontosnak tartott jelenet hiányzik belőle, sőt – amire még talán sehol sem volt példa – Hamlet híres monológja sem szerepel benne. Legalábbis nem a hagyományos értelemben. Az eleje (Lenni, vagy nem lenni…) elhangzik ugyan, de nem a megszokott helyen, azaz új kontextusba kerül. A folytatás pedig a végére marad – már amennyiben az ikonikus kezdő sorok nélkül, Nádasdy Ádám modern fordításában egyáltalán felismerik a nézők ezt a monológot.
Az eredmény egy alig kétórás „új” darab, amely nagyon passzol a rendezéshez. Ezt a Hamletet ugyanis mai környezetbe helyezte a fiatal színész-rendező, Matusek Attila. A szereplők minden fajta pátosz nélkül, mai hangsúlyokkal, hanghordozással beszélnek, mai öltözékben (Lea Šaryová jelmeztervező remek munkát végzett), amitől a történet és a mögötte meghúzódó filozófia sokkal közelebb került(het) korunk átlagemberéhez.
Sokféle Hamletet láttam már, de ilyen díszletre a legmerészebb álmomban sem számítottam. A helyszín ugyanis egy modern konyha. Itt játszódik minden: a hosszú konyhapult étkezőasztalként, ágyként és vívópástként is szolgál, a hűtőből feldarabolt holttestek is előkerülnek az előadás folyamán, ajtajára pedig üzeneteket lehet írni, ahogy otthon szoktuk. „Eldöntöttem, hogy gaz” – kezdi írni Hamlet a filctollal, ami rendkívül szellemes geg, hiszen ez a mondat a III. Richárd elején hangzik el (Én, mivel nem játszhatom a szerelmest, Hogy eltöltsem e csevegő időt, Úgy döntöttem, hogy gazember leszek, S utálom e kor hiú gyönyörét). Megvan a kapocs, el lehet gondolkodni a párhuzamokon.
Nemrég olvastam egy felmérést a főzőműsorok nézettségének folyamatos növekedéséről. Ez a műfaj ugyan ötven éve is létezett már, de ekkora virágzásba csak az utóbbi évtizedben borult. Az okok elemzésére most nincs hely, de tény, hogy Matusek Attila rátalált egy korunkat jellemző közegre. Persze bátorság is kellett ehhez, hiszen a helyszín, amellett, hogy ismerős, el is távolítja tőlünk a cselekményt. Viszont a nézők kilencven százaléka nem most találkozik először ezzel a történettel, úgyhogy az első sokk után a dolog elkezd működni. Sok mindent ki lehet fejezni olyan kellékekkel, mint a konyhakés, tányérok, evőeszközök, mosogató. Hamlet nyers húst szeletel, majd szépen bepácolja mustárral, fűszerekkel. A második felvonás végén pedig ledarálja azokat a szép, egyáltalán nem fasírtnak való szeleteket – ez persze szimbólum: minden elveszett. Atyjának szelleme az ételbúra alól bukkan fel. Ophelia a mosogatóba fúl bele. De van itt koponya alakú whiskys üveg, elektromos cigi, guruló bőröndök – megannyi érdekes kellék.
Öt színinövendék kapott lehetőséget ebben az előadásban. Melecsky Kristóf Polonius és Laertes, apát és fiát is megjeleníti. A két lány, Katona Eszter és Hostomský Fanni pedig Ophelia és Gertrud mellett Rosen-crantzot és Guildensternt is eljátssza. Újabb színháztörténeti pillanat: Hamlet áruló barátainak szerepét tudtommal még sosem osztották nőkre. Nehéz pár perc alatt egy másik karakterré átvedleni, de ezt is remekül megoldják. Hégli Bence Claudiusként egy karrierista csúcsmenedzser, Hamlet atyjának szellemeként pedig az előadás legbizarrabb pillanatát produkálja, pedig csak a feje látszik.
Szebellai Dániel is jól boldogul Hamlet figurájával, nem éreztem, úgy, hogy túl nagy fába vágta volna a fejszéjét. Egy idő után már magát a tépelődő dán királyfit láttam, szóval be tudott vonni az előadásba, amelynek egyáltalán nem volt vizsgafílingje. Teljes értékű színpadi produkció született, amelyet bárhol be lehet mutatni.
Nagy kár, hogy gyakran nem lehetett érteni a szöveget, folyamatosan résen kellett lenni és állítgatni a hangerőt, attól függően, hogy suttogtak, vagy kiabáltak a szereplők. Az „itt és most” élménye is elmaradt, de legalább ismét tudatosítottam, hogy az online közvetítés sosem léphet az élő színház helyébe. Kárpótlásul kaptam egy kis tévé-játékélményt a többkamerás felvételnek, a sok közelinek köszönhetően. Bízom benne, hogy ezt az előadást sokszor játsszák majd, ha a helyzet lehetővé teszi. Akkor talán majd többet is tudok mondani róla.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
