Könnyezve kért bocsánatot a néger közösségtől a mulatt színésznő, hogy nem elég fekete a bőre

Könnyezve kért bocsánatot a néger közösségtől a mulatt színésznő, hogy nem elég fekete a bőre

Egy néger színésznő, aki főszerepet kapott egy olyan filmben, amelyet eredetileg egy idős fehér embernek írtak, összeomlott és sírt a kamera előtt, mert bűntudata van, amiért nem elég sötét bőrű.

Thandiwe Newton azt mondta: annyira megalázó, hogy nem elég fekete, hogy „minden nap bocsánatot akar kérni a sötétebb bőrű színésznőktől”.

A Sky News tudósítása szerint új filmjében, az Isten országában, amelyet James Lee Burke novellájából adaptáltak, a főszereplőt egy idősebb fehér férfiból egy fekete nőre cserélték, akit Newton alakít.

Hírdetés

A félnéger nem elégszik meg azzal, hogy az idős fehér férfit kitörölték a filmből, komolyan fel van háborodva saját magán, hogy nem elég fekete, annak ellenére, hogy az anyja telivér fekete.

„A bennem élő előítélet megakadályozott abban, hogy belássam nem játszhatom el ezt a szerepet, holott pontosan ezt az előítéletet kaptam én is” – mondta el a színésznő.

Sajnálom, hogy engem választottak. Az anyukám úgy néz ki, mint ti, mondta a néger közösségnek egy Youtube videóban, mikor láthatóan feldúltan arra utalt, hogy fehér apja van. „Nagyon fájdalmas volt, hogy az anyukámhoz hasonló nők úgy érezték, hogy nem képviselem őket. Hogy elveszek tőlük. Elveszem a férfiakat, elveszem a munkájukat, elveszem az igazságukat. Nem akartam” – pityergett.

A filmben Newton karaktere szembeszáll két fehér vadásszal, akiket a birtokán kap el. A forgatókönyv szerint természetesen megfelelően visszataszítóak ezek a fehér vadászok, akikkel hősünk persze leszámol, miközben kellőképpen démonizálják is őket pusztán azért, mert fehérek – írta meg a Summit News.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »