Kolozsvár és négy környező község közigazgatási konzorciumának létrehozására tett javaslatot az USR

Kolozsvár és négy környező község közigazgatási konzorciumának létrehozására tett javaslatot az USR

 A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) több kolozsvári tanácsosa az országban először javaslatot tett egy közigazgatási konzorcium létrehozására. A párt Kolozsvár és négy község, Szászfenes, Apahida, Kisbács és Erdőfelek társulását indítványozza.

A kezdeményezésről Călin Groza kolozsvári városi tanácsos számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján. Elmondta, hogy a közigazgatási konzorcium létrehozásáról szóló megállapodást az öt település önkormányzati képviselőtestületének kell majd megszavaznia. A társulás célja a közszolgáltatások hatékonyságának növelése, az európai és kormányzati forrásokból megvalósuló közös beruházások végrehajtása és az emberi erőforrások hatékony felhasználása.

Hírdetés

Călin Groza emlékeztetett arra, hogy közigazgatási konzorcium létrehozását egy nemrégiben hatályba lépett törvény teszi lehetővé. A jogszabály elfogadása az országos helyreállítási tervben is szerepelt. Megjegyezte: nem hinné, hogy Emil Boc kolozsvári polgármester ellenezné a kezdeményezést.

A tanácsos elmondta, hogy az USR a továbbiakban egyeztetni fog a kolozsvári önkormányzati képviselőtestület frakcióival a közigazgatási konzorcium létrehozásáról. A társulás a párt szerint megkönnyíti az öt település általános rendezési tervének az összehangolását és közös beruházások megvalósítását.

Az USR egyik elképzelése szerint a konzorciumnak ki kellene jelölnie egy telket a kolozsvári metropolis övezetben, ahol egy akkumulátorgyárnak is helyet adó ipari park épülhetne. 


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »