Kolbenheyer Zsuzsanna: a szövetség korábban talán nem állt volna készen egy női vezetőre

Kolbenheyer Zsuzsanna: a szövetség korábban talán nem állt volna készen egy női vezetőre

Kolbenheyer Zsuzsannát választották meg a Magyar Jégkorong Szövetség elnökének, mandátuma négy évre szól. A 302 szavazatból 285-öt kapott, 17 nem mellett. Az InfoRádiónak azt mondta, mindent döntést a klubokkal, a kluboknál dolgozó szakemberekkel egyeztetve kíván majd meghozni.

Nagyon megtisztelő volt a magas szavazatszám, ami azt mutatja, hogy sokakban nem kelt ellenérzést az, hogy én lettem az új elnök, és támogatni szeretnének az új kihívásokban és az új feladatokban – mondta az InfoRádióban Kolbenheyer Zsuzsanna, a Magyar Jégkorong Szövetség frissen megválasztott elnöke.

Első körben a legfontosabb az átadás-átvétel lesz, de ezzel párhuzamosan tervezi megkezdeni a szakmai munkát is, hiszen indulnak a bajnokságok. Még nincsenek kiírások, így minél hamarabb létre kell hozniuk az új bizottságokat, amelyek ezzel foglalkoznak. Vannak hosszabb távú tervei is, de ahogy a küldöttgyűlésen tartott beszédében is mondta,

mindent a klubokkal, a klubok szakembereivel együtt tervez csinálni, őket bevonva szeretné meghatározni, hogy milyen irányba haladjanak, mik a nehézségeik.

Kolbenheyer Zsuzsanna volt az első igazolt magyar női jégkorongozó, összesen 55-ször szerepelt a válogatottban, egyszersmind ő az első női elnöke a szövetségnek. Megjegyezte, annak idején, amikor még a jégsportokat tömörítő szövetségbe tartozott a jégkorong is, Kozári Klára személyében volt már nő a sportág élén, de az MJSZ-nek valóban ő az első hölgy vezetője.

Számára mindennek nagyon nagy jelentősége van, és úgy véli, a magyar társadalom számára is. Elárulta, a korábbi években kapott már felkéréseket, illetve puhatolóztak nála, hogy szeretne-e ilyen feladatot vállalni, lenne-e a szövetség elnöke, de ezek csak magánbeszélgetések voltak.

Hírdetés

Akkor ugyan elgondolkodott rajta, de sokszor arra jutott, nem biztos, hogy Magyarország, és főleg egy ilyen férfiak által dominált sportág készen áll arra, hogy egy nő vezesse a szövetséget.

Éppen ezért nagy meglepetésként érte, amikor nyolc klub első körben megkereste azzal, hogy örömmel látnák az elnöki székben. Részéről ez akkor némi újratervezést igényelt, újból át kellett gondolnia az álláspontját, hiszen ez már azt jelentette, hogy a sportszakma nagy része mögötte áll, benne látja a jövőt.

Friss hír, hogy a jövő évi férfi jégkorong-világbajnokságra megtörtént a sorsolás, a magyar válogatott az A-csoportban olyanokkal került össze, mint a jelenlegi világbajnok Csehország, a vb-második Svájc, az Egyesült Államok, Németország, Dánia, Norvégia és Kazahsztán. Kolbenheyer Zsuzsanna szerint az biztos, hogy ez nehéz csoport lesz. Ő már a kongresszus végén látott egy tervezetet, amelyben a dánoknak és a svédeknek még volt lehetőségük variálni, hiszen ők eleve egy csoportba kerültek és társrendezőkként van rá lehetőségük, hogy egy-egy csapatot kicseréljenek. Főleg olyan szempontok szerepelnek ilyenkor hangsúlyosan, mint a nézőszám, és így a svédek kérésére a finn válogatottat áthelyeztették a saját csoportjukba, hiszen a finn szurkolók könnyedén eljuthatnak Stockholmba.

Így Magyarország maradt a dánok csoportjában, amihez a szövetség elnöke azt a megjegyzést fűzte, hogy

jobban örült volna a másik összeállításnak.

Ott például Ausztria és Franciaország könnyebb ellenfélnek számított volna, a jelenlegiben sokkal nehezebb dolga lesz a magyar válogatottnak. Egyedül a kazahok számítanak kicsit gyengébbnek. Óriási bravúr lenne legyőzni a norvégokat, dánokat, németeket. Ettől függetlenül reméli a bennmaradást. Véleménye szerint nem megoldás, ha egy csapat vagy egy sportági vezetés úgy készül egy megmérettetésre, hogy nem a lehető legjobb eredményt szeretné elérni. A szövetség részéről mindent meg fognak tenni, hogy mindenben támogassák a férfi válogatottat, és ezzel lehetővé tegyék a bennmaradásukat.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »