Kiszáll a republikánusok elnökjelölti versenyéből Ron DeSantis és Donald Trumpot támogatja

Kiszáll a republikánusok elnökjelölti versenyéből Ron DeSantis és Donald Trumpot támogatja

Kiszáll a republikánus elnökjelöltségért zajló versenyből Ron DeSantis, és Donald Trumpot támogatja – jelentette be döntését a floridai kormányzó az X közösségi médiumon helyi idő szerint vasárnap délután, alig egy nappal New Hampshire állam előválasztása előtt.

A politikus megfogalmazása szerint nem várhatja el önkénteseitől, akik kampányában dolgoznak, hogy idejüket és anyagi lehetőségeiket rá áldozzák, ha „nem látszik a győzelem felé vezető világos út”.

Azt is hozzátette, hogy folytatja a munkát Floridában, ahol „példát mutatnak az ország számára”. Donald Trump közleményben reagált, amelyben köszönetet mondott Ron DeSantisnak a támogatásért.

Hírdetés

A két politikus között az előválasztási kampány során komoly szócsaták voltak, élesen bírálták egymást. A döntés bejelentése után megszólalt politikai elemzők úgy vélekedtek, hogy Ron DeSantis beállása Donald Trump mögé egyenesebbé teheti a volt elnök útját a hivatalos republikánus elnökjelöltség felé.

Az amerikai előválasztási verseny január 22-én Iowa államban kezdődött jelölőgyűlésekkel, amelyeken Donald Trump magabiztosan győzött. Az első, szavazóhelyiségekben tartott előválasztást kedden tartják New Hampshire államban.

Az előválasztások folyamata június közepén zárul az Egyesült Államokban, majd július közepén a Republikánus Párt, augusztus közepén pedig a Demokrata Párt is megtartja az országos jelölő konvenciót, amelyeken véglegessé válik, hogy kit indítanak a november 5-i elnökválasztáson.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »