Kísért a múlt – Heti progresszió (LXI. rész)

Kísért a múlt – Heti progresszió (LXI. rész)

Az év első Heti progressziója folytatja a hagyományokat, és a 2021-es évben is hétről hétre elhozza majd a nagyvilág leghaladóbb híreit. Lássuk is rögtön az első hármat, méltó nyitás lesz, annyi bizonyos!

3. Oltani, vagy nem oltani? Talán ez lesz 2021 első felének egyik legmeghatározóbb kérdése. Úgy látszik, a baloldali összefogás háza táján már ebben is képtelenek megegyezni, ugyanis amíg a szivárvány-koalíció legújabb üdvöskéje, a Jobbik szkeptikus állásponton van a vakcinát illetően, addig a Momentum oltáspárti. Persze a Jobbik is csak azóta helyezkedett erre a véleményre, mióta kiderült, hogy a szavazóinak a jelentős része is bizalmatlan a sebtében kifejlesztett oltással kapcsolatban. Különösen vicces ez annak tükrében, hogy hónapokkal ezelőtt még „sokkal felkészültebb” járványkezelést vártak a kormánytól. De hát aki a Jobbiknál következetességet keres, az legalább olyan felesleges munkát végez, mintha a sivatagban gyűjtene homokot.

2. Az év első hajnalán kissé forró volt a levegő Mexikó partjainál, mivel a Föld vizei sem kedvelik a homokos partihajókat. Ugyanis a mexikói Puerta Vallarta mellett süllyedt el 60 emberrel a fedélzetén egy olyan hajó, amely „meleg szilveszteri bulit” szervezett a közönségnek. Noha a járvány miatt az utat eleve le kellett volna fújni, a szervezők mégis megtartották azt a szomszédos vizeken, és már visszafelé tartottak, mikor a hajó elsüllyedt. Talán jobban tették volna, ha otthon maradnak, és a négy fal között csinálják azt, amit.

1. Sokaknak nehéz maguk mögött hagyni a rossz múltat. Különösen bonyolult ez akkor, ha állandóan van valaki, aki egyfolytában emlékeztet a legfájóbb jelenetekre. Bizonyára kedves olvasóink is emlékeznek a Heti Hetes című műsorra, amely Magyarország legszomorúbb éveiben volt a szellemi kútmérgezés alfája és ómegája.

Hírdetés

Az ország „kulturális elitje” hétről hétre kielemezte a legfontosabb politikai eseményeket, természetesen szélsőségesen elfogult, balliberális szemszögből. Ha a magyar nemzeti ellenállás nem is, a rozsda végül megette az egyre humortalanabb, kiégett résztvevőket és magát a műsort is. Gulyás Márton szélsőbaloldali aktivista azonban volt olyan „kedves” és újra elhozta nekünk ezt a rettenetes emléket, amelyet a Partizán nevű YouTube-csatornáján örökített meg. A vendégek több mint egy órán keresztül elevenítik fel a Heti Hetes születését, mindennapjait. Akinek kötélből vannak az idegei, természetesen végighallgathatja, de ez még jelen sorok írójának sem sikerült maradéktalanul. Egyébként ilyet távlatból néha már inkább volt sajnálatra méltó ez a vergődés, semmint komolyan vehető, de a műsornak, akkor és ott természetesen oroszlánrésze volt a baloldali „kulturális” hegemónia fenntartásában.

Gulyás Márton nyilvánvalóan örülne, ha a Heti Hetes (új szereplőkkel?) ismét feltámadna, mert Gálvölgyiék felett (Teddy amúgy kimaradt) szemmel láthatóan eljárt az idő. Reméljük, sosem lesz belőle több egy kis nosztalgiára áhítozó képzelgésnél.

Olvasóinknak boldog, Heti Hetes-mentes új esztendőt kívánok, valamint kellő erőt és energiát, hogy állják a sarat az egyre agresszívabb progresszió ellen! De mondhatnánk úgy is, hogy Heti Hetes helyett Heti progressziót!

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »