Kirúgta Iakob Attilát a kolozsvári USR PLUS; a szervezet ex-elnökét szivárogtatással vádolták

Érzékeny információk kiszivárogtatásával vádolta meg Iakob Attilát az USR PLUS kolozsvári szervezete, és hétfő délután a vád alapján úgy döntöttek, megszüntetik párttagságát.

A kolozsvári szervezet korábbi elnöke az ügyet nem hagyja annyiban, a Transindexnek elmondta, jogi úton fogja rendezni a vitát: állítása szerint koholt vádakkal távolították el, ráadásul az országos szervezet hatásköreit is kisajátították.

„A kolozsvári szervezet helyi irodája áthágva minden szabályt, tegnap este úgy döntött, hogy eltávolítanak a pártból. Valójában az országos vezetőség határozata alapján a kongresszus végéig, a belső választás lejártáig az országos iroda dönt a párttagság megszüntetéséről” – mutatott rá Iakob Attila.

Elmondása szerint nem csak tagságának megszüntetésének módja volt jogilag megkérdőjelezhető, hanem az ellene megfogalmazott vádakat is hamisnak tartja. Mint a Transindexnek megjegyezte, olyan vádakkal illette őt a feljelentője, hogy maga Isaac Asimov is megirigyelhette volna, és tanulhatott volna tőle a fikciós történetek kitalálásáról.

A volt elnök állítása szerint a feljelentője valós eredetű eseményből olyan történetet kreált, ami az álhír kategóriát is kimeríti, és amiről úgy gondolhatnánk, hogy vétett pártja ellen, de erre semmi bizonyíték nincs.

Kifejtette, hogy az ügy onnan indult, hogy Doru Șupeală kolozsvári influenszer oldalán megjelent egy fénykép a belső választásokkal kapcsolatban. Ezt Iakob feljelentője úgy értelmezte, hogy a volt elnök a tettes, és titkos információkat szivárogtatott ki először az influenszernek, majd a sajtónak is.

Hírdetés

„Röhejes, mert mint politikai párt, nekünk nincs bent titkos információnk” – tette hozzá.

Akárhogyan is, az influenszer később egy posztban maga cáfolta, hogy Iakob Attila lett volna a forrása. „Nyilvánosan közlöm, hogy nem kommunikáltam sem közvetlen, sem közvetett, sem titkos, sem nyilvánosság előtt az USR korábbi kolozsvári elnökével, és hogy minden információt, amit közzétettem, legalább öt forrásból származó dokumentummal és képernyőképekkel dokumentáltam, ez az úriember nem volt köztük” – szögezte le Șupeală.

Iakob szerint a szervezetet PLUS-os részét kritizáló influenszerrel az alapján hozták összefüggésbe, hogy ismerősök Facebookon.

Kérdésünkre, hogy a belső konfliktus, bosszú áll-e a háttérben, az ex-elnök azt mondta, nem zárná ki ennek a lehetőségét, de nem szeretne USR PLUS-os kollégája hibájába esni, és megalapozatlanul vádolni.

Ő az eseményt annak tudja be, hogy jelenlegi helyi USR PLUS a kolozsvári polgármesteri hivatallal valló együttműködésben érdekelt, míg a régi garnitúra bevállalt konfliktusokat, kritikát urbanizáció terén, de általában a Kolozsvár szintjén.

Iakob Attila az országos vezetéshez fellebbezést nyújtott be, ha pedig az ő javára döntenek, akkor – nyilatkozta a Transindexnek -, továbbra is az USR PLUS tagja lesz.

„Nem az a célom, hogy cirkuszt csináljak. Nem az a szándéka egy volt elnöknek, hogy saját munkáját tönkretegye. Ez a jogi kérdés országos szinten fog eldőlni ” – tette hozzá. (hírszerk.)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »