Toót-Holló Tamás: Minden királyunk eleven, akinek az alakját egy nemzet kulturális emlékezete is hangsúlyosan megörökíti. Mátyás ebből a szempontból pedig szinte páratlan jelenség – történelmi érdemeitől szinte már teljesen függetlenül éli önálló életét a róla szóló mesékből kialakult narratív hagyománykör.
Mátyás és Beatrix – dka.oszk.hu
„A vér joga számít: magyarnak születni, benne élni mindenestől ebben a kultúrában. Ez feljogosít arra, hogy akár több ezer évre visszamenőleg is kiegészítsük a történetet” – vallja Toót-Holló Tamás író, újságíró, a Magyar Nemzet főszerkesztője. Csordul a csepp című most megjelent kötetéről kérdezte őt a Gondola.
– Mester, friss kötetével trilógiát zárt, s épp jól méretezte a szövegfolyamot, hiszen csak most csordul a csepp. Metatörténelmi királyregénye annak az uralkodónak állít emléket, akiről utoljára a XIX. században írtak fajsúlyos történelmi összefoglalót. Mi a titka annak, hogy Mátyás király ennek ellenére – mint az Ön alkotása is jelzi – eleven?
– Minden királyunk eleven, akinek az alakját egy nemzet kulturális emlékezete is hangsúlyosan megörökíti. Mátyás ebből a szempontból pedig szinte páratlan jelenség – történelmi érdemeitől szinte már teljesen függetlenül éli önálló életét a róla szóló mesékből kialakult narratív hagyománykör. Ez a tudósokhoz illő, komoly kifejezés persze nem véletlen: Magyar Zoltán kiváló, a Mátyás-mesék alapján született, 2017-ben megjelent motívumindexének címe is erről a markáns hagyománykörről mesélt. Ezt nagyban alapul is vettem – lévén, hogy én elsősorban nem a történelmi tényekkel, hanem a kulturális emlékezet által megőrzött legendaelemekkel foglalkoztam. Mátyás legendáját azonban nemcsak a mesék, hanem rendkívül népszerű irodalmi feldolgozások is öregbítették: ezek sorában is kiemelkedő jelentősége van a regényemben is kiemelten kezelt Szép Ilonka-legendának. Talán azért is, mert Mátyás narratív hagyománykörében gyakran szerepelnek az uralkodó híres nőügyeiről anekdotázó feldolgozások. Mátyás alakjának elevenségét vitán felül mutatják ezek a művek: nem véletlen, hogy az ő szerelmi élete erősen foglalkoztatta utókorát. A Szép Ilonka-legendát modern szemmel nézve viszont számomra az volt a leginkább furcsa, hogy az igazságos Mátyás által elkövetett nyilvánvaló igazságtalanságot melyik korban mennyire akarták igazolni – vagy éppen Szép Ilonka igazságának is helyet adva, a józan ész törvényei szerint bemutatni. Ez a jelenség – a Szép Ilonka-legenda percepciója – az egyik legfurcsább befogadásesztétikai jelenség a magyar irodalomban.
A Vörösmarty Mihály híres versében megénekelt szerelmi affért, Szép Ilonka elcsábítását és őt elhervasztó, halálba kergető elárulását messze másként értékelte a romantika és a biedermeier kora, mint a modern és a posztmodern kor. Ha úgy tetszik, ez is Mátyás alakjának elevensége: hogy a nőügyeiben minden évszázad másképpen érzik kötelességnek az élő és eleven állásfoglalást. Másképp foglalt állást hát Mátyás és Szép Ilonka viszonyáról Erdélyi János, Gyulai Pál vagy Szemere Pál, mint a Szabó Magda, Margócsy István vagy Borbély Szilárd. Ebbe az állásfoglalás-sorozatba kívántam hát én is beszállni. Szép Ilonka mellett Mátyás első feleségének, Podjebrád Katalinnak, s a körülötte nagyon sok mesében feltűnő híres okos lánynak is igazságot szolgáltatva. Egy olyan térben és időben mozogva, amelyben – mint látható – a fiktív és a nem fiktív alakok a lehető legtermészetesebben adhattak egymásnak találkát.
– Jócskán voltak nagy királyaink a Hunyadi fiú előtt – Szent László, akit Ön Csillan a hab című művében magasít fel, Könyves Kálmán, III. Béla, IV. Béla, Nagy Lajos és mások – ugyanakkor Balassi Bálint egyedül Mátyást nevezi néven egy írásában, Hamvas Béla pedig szent királyaink közé sorolja, mondván: Mátyás még látta az aranykort. Ez utóbbihoz mennyire segítette hozzá, hogy apja vállára állhatott fel?
– Hunyadi Mátyás történelmi alakja persze nem független attól, hogy ő éppen Hunyadi János fiaként – nem neves királyi sarjként, hanem egy kormányzó fiaként ugyan, de lényegében kicsit a mesebeli legkisebb fiúk mitológiai őserejével – szinte a semmiből indulva szerzett magának nevet. Ez a név ugyanakkor még ezzel együtt sem volt annyira előkelő, hogy a házassági politikáját könnyen sikerre vihette volna, Podjebrád Katalin után Aragóniai Beatrix például nem egykönnyen került elő – vállalva azt az európai uralkodói körökben nem túl sokra hivatott sorsot, hogy valaki Mátyás felesége legyen. Mátyás szellemi rangját nem kétségtelen aktuálpolitikai nagysága, hanem szinte felfoghatatlanul erős legendaképző ereje adja: erre célozva írta róla Hamvas azokat a sorokat, amelyek őt aranykortudattal rendelkező – a magyar aranykor tudatával rendelkező – királyként jellemezték. Ez a hamvasi megfogalmazás számomra egyfajta szellemi jelzőfényként hatott, s a regény cselekményének megalkotásában is közrejátszott. Ha ez nincs, akkor a mű nem a Királyok Hegyén, a soha nem szűnő Aranykor mitikus idejében játszódik. Hunyadi János alakját persze nem feledem – így például azzal is előtte tisztelgek, hogy Mátyás és Podjebrád Katalin mindössze pár napot élt kisfiát, akit a krónikák egyszerűen csak N. hercegként emlegettek, én Hunyadi János nándorfehérvári diadala miatt Nándornak keresztelem el a regényben.
Toót-Holló Tamás – Csudai Sándor felvétele
– Mátyás király, aki templomának sarkával kitörte a székesfehérvári városfalat, kiéheztetéssel vert meg várát ostromló lengyel uralkodót, bécsi halálának helye pedig kísértetiesen közel van Széchenyi István bécsi születésének helyéhez, életében – és halálában is – gyártotta a legendák sorát. Miért fontosabbak ezek, mint a történelmi tények?
– Nem fontosabbak, csak mást jelentenek, másként fontosak – már csak azért is, mert a királyaink legendái egyszersmind a magyar nép legendái is. Mi pedig valóban azok közé a népek közé tartozunk, amelyek a legendáik által is erősebbek lehetnek. A nemrég eltávozott kitűnő Jankovics Marcell A Szarvas könyve című művében utal Jan Assmann a kulturális emlékezetről szóló tételeire, de úgy, hogy azokat a csodaszarvast űző iker ősapák, Hunor és Magor emlékezetéről szólva egyszersmind magyarra is fordítja, adaptálja is. Ő fejti ki azt a nézetét, egyébként Nemeskürty István hasonló értelmű megszólalására is utalva, hogy történelmünkben nemcsak a tényeket, a megtörtént eseményeket kell figyelnünk, hanem a hagyomány erejére is nagy biztonsággal hagyatkozhatunk. Mindarra tehát, amit a történelmünkről utólag elgondolunk vagy elgondoltunk, „hiszen történelmi tudatunkat a hagyomány a példa erejénél fogva éppen úgy formálja és meghatározza, mint maguk a tények (vagy amit megtörténtnek hiszünk).” A kulturális emlékezet jelentőségét így Jankovics szerint az adja, hogy egy-egy mondai hagyomány ilyen módon akkor is befolyásolja a jövőt formáló cselekedeteinket, ha ezt a hagyományt tények nem támasztják alá. Jankovics ezt a meggyőződését kifejtendő át is igazítja az ismert latin mondást: szerinte nem a történelem, hanem inkább a történelmi tudat az élet tanítómestere. Ezzel én is mélységesen egyetértek – s ezt az egész királyregény-trilógiámra nézve igaz kijelentésnek tekintem.
Molnár Pál
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
