Kilépő Egyházhoz kilépő teológia kell – Apostoli levél a Pápai Teológiai Akadémia reformjáról

Kilépő Egyházhoz kilépő teológia kell – Apostoli levél a Pápai Teológiai Akadémia reformjáról

November elsején, mindenszentek ünnepén jelent meg Ferenc pápa motu propio formájában írt Ad theologiam promovendam (A teológia előmozdítására) kezdetű apostoli levele, amellyel jóváhagyja a Pápai Teológiai Akadémia új szabályzatát.

A dokumentum sorra veszi azokat a szempontokat, amelyeket a teológia művelőinek figyelembe kell venniük ahhoz, hogy a kinyilatkoztatott igazságok és a teológia hagyománya jegyében érdemben válaszolhassanak a mai kor kihívásaira.

A „teológia előmozdítása a jövőben nem szorítkozhat a múlt elvont formuláinak megismétlésére”, hanem „küldetése a jelen prófétai értelmezése”, „új utak meglátása a jövő számára a kinyilatkoztatás fényénél”; ilyen módon kell a „teológiának szembesülnie a mély kulturális változások korával”. A „XI. Kelemen pápa óhajára a 18. század elején (1718. április 21-én) született Pápai Teológiai Akadémia történelme során megtestesítette azt az igényt, hogy a teológiát állítsa az Egyház és a világ szolgálatába”, „mindig módosítva a struktúráját, amikor az szükségessé válik”, folytonosan „kibővítve annak eredeti rendeltetését”.

A Teológiai Akadémia szabályzatának Szent II. János Pál pápa által tett 25 évvel ezelőtti utolsó megújítása óta „most eljött az idő, hogy a szabályzatot e küldetéshez alkalmasabbá tegyük”, mert „egy szinodális és misszionárius, azaz kilépő egyháznak csak egy kilépő teológia tud megfelelni”.

Ezért „a teológia professzorai és diákjai, mint jó pásztorok, hordozzák magukon a nép és az utca szagát, és gondolataikkal öntsenek olajat az emberek sebeire”.

A teológiának ez a „kapcsolati jelldományok áege meghatározza a teológia alapszabályát”, ezért az „nem zárkózhat önmagába”, „nem szigetelődhet el”, hanem „az emberi kapcsolatok szőttesébe kell illeszkednie együtt más tudományokkal és ismeretekkel”. Ez pedig a transzdiszciplinaritás, ami a tudományok átfogó kapcsolatát jelenti, mely több az interdiszciplinaritásnál és a tudományágak közti területek kutatásánál. Ellenben minden bizonnyal elősegíti a vizsgálat tárgyának jobb megértését azáltal, hogy több szempontból is elemzi az egyébként egymást kiegészítő és különálló elemeket. A transzdiszciplinaritás úgy értendő, mint „minden tudás elhelyezése és megerjesztése a fény és élet terében, amelyet a bölcsesség kínál, és ami Isten kinyilatkoztatásából árad”. Ebből adódik

Hírdetés

Ferenc pápa apostoli levelének második része először is a teológia művelésének Egyházon belüli „párbeszéd jellegét”, valamint „szinodális és közösségi” dimenzióját hangsúlyozza. A „teológusnak személyesen kell megélnie a testvériséget és a közösséget az evangelizálás szolgálatában, hogy eljusson mindenki szívéhez”. „Az egyházi szinodalitás kötelezzen el minden teológust, hogy „szinodális formában művelje a teológiát”, a „meghallgatás, a párbeszéd, a megkülönböztetés és a sokféleség integrálásának a képességével”, amihez „megfelelő intézmények és helyek” kellenek, amelyben „kollegiális és testvéri tapasztalatot szerezhetnek”.

A Szentatya levele szól továbbá a Teológiai Akadémia lelkiségéről is. A teológia művelése szabályzatának „tudományos jellege nem homályosíthatja el annak bölcsességi dimenzióját”, ahogy arról Aquinói Szent Tamás beszél, Boldog Antonio Rosmini pedig a teológia „intellektuális karitász” jellegét hangsúlyozza: „az összes tudás kritikus értelme irányuljon a bölcsesség eszméjére”, ami „tartós körbe fogja az igazságot és a karitászt”. A „tudományos értelemnek ki kell tágítani a saját határait, hogy emberi maradjon, és el ne sekélyesedjen”.

Egyszerre „transzcendens és figyelmes a népek hangjára, tehát populáris, népszerű”. Egy bizonyos „lelkipásztori pecsétről” van szó a teológia művelésében, ami által „elmélet és gyakorlat nem mond ellent egymásnak”. A pápa ajánlja „az induktív módszert” a teológia gyakorlására, mely „a népek konkrét összefüggéseiből és helyzeteiből indul ki”, és „képes megkülönböztetni az idők jeleit”. Ebben az értelemben a Pápai Teológiai Akadémia „hivatása egy állandó figyelem a teológiai megfontolás tudományos jellegére és a többi tudományos ismeretággal való transzdiszciplináris párbeszédre”.

Végül a Szentatya apostoli levele kijelenti, hogy az adott jelzések figyelembe vételével „jóváhagyja a Pápai Teológiai Akadémia új szabályzatát”, hogy „a tudásnak ez a kiváló széke tovább növekedjen a minőségében”.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »