Kilépő Egyházhoz kilépő teológia kell – Apostoli levél a Pápai Teológiai Akadémia reformjáról

A dokumentum sorra veszi azokat a szempontokat, amelyeket a teológia művelőinek figyelembe kell venniük ahhoz, hogy a kinyilatkoztatott igazságok és a teológia hagyománya jegyében érdemben válaszolhassanak a mai kor kihívásaira.

A „teológia előmozdítása a jövőben nem szorítkozhat a múlt elvont formuláinak megismétlésére”, hanem „küldetése a jelen prófétai értelmezése”, „új utak meglátása a jövő számára a kinyilatkoztatás fényénél”; ilyen módon kell a „teológiának szembesülnie a mély kulturális változások korával”. A „XI. Kelemen pápa óhajára a 18. század elején (1718. április 21-én) született Pápai Teológiai Akadémia történelme során megtestesítette azt az igényt, hogy a teológiát állítsa az Egyház és a világ szolgálatába”, „mindig módosítva a struktúráját, amikor az szükségessé válik”, folytonosan „kibővítve annak eredeti rendeltetését”.

A Teológiai Akadémia szabályzatának Szent II. János Pál pápa által tett 25 évvel ezelőtti utolsó megújítása óta „most eljött az idő, hogy a szabályzatot e küldetéshez alkalmasabbá tegyük”, mert „egy szinodális és misszionárius, azaz kilépő egyháznak csak egy kilépő teológia tud megfelelni”.

Nem elégedhetünk meg az íróasztal teológiájával.”

Ezért „a teológia professzorai és diákjai, mint jó pásztorok, hordozzák magukon a nép és az utca szagát, és gondolataikkal öntsenek olajat az emberek sebeire”.

A teológia „legyen nyitott a világra”, az embert tekintse „a maga konkrét egzisztenciális helyzetében”, és „ne szűküljön le egyfajta taktikai magatartásra”.

A teológiának ez a „kapcsolati jelldományok áege meghatározza a teológia alapszabályát”, ezért az „nem zárkózhat önmagába”, „nem szigetelődhet el”, hanem „az emberi kapcsolatok szőttesébe kell illeszkednie együtt más tudományokkal és ismeretekkel”. Ez pedig a transzdiszciplinaritás, ami a tudományok átfogó kapcsolatát jelenti, mely több az interdiszciplinaritásnál és a tudományágak közti területek kutatásánál. Ellenben minden bizonnyal elősegíti a vizsgálat tárgyának jobb megértését azáltal, hogy több szempontból is elemzi az egyébként egymást kiegészítő és különálló elemeket. A transzdiszciplinaritás úgy értendő, mint „minden tudás elhelyezése és megerjesztése a fény és élet terében, amelyet a bölcsesség kínál, és ami Isten kinyilatkoztatásából árad”. Ebből adódik

a „teológia merész feladata, hogy a más tudások által kidolgozott új kategóriákkal éljen, és így a hit igazságait és Jézus tanítását a mai nyelvezettel, eredeti módon, kritikus öntudattal művelje”.

Ferenc pápa apostoli levelének második része először is a teológia művelésének Egyházon belüli „párbeszéd jellegét”, valamint „szinodális és közösségi” dimenzióját hangsúlyozza. A „teológusnak személyesen kell megélnie a testvériséget és a közösséget az evangelizálás szolgálatában, hogy eljusson mindenki szívéhez”. „Az egyházi szinodalitás kötelezzen el minden teológust, hogy „szinodális formában művelje a teológiát”, a „meghallgatás, a párbeszéd, a megkülönböztetés és a sokféleség integrálásának a képességével”, amihez „megfelelő intézmények és helyek” kellenek, amelyben „kollegiális és testvéri tapasztalatot szerezhetnek”.

A Szentatya levele szól továbbá a Teológiai Akadémia lelkiségéről is. A teológia művelése szabályzatának „tudományos jellege nem homályosíthatja el annak bölcsességi dimenzióját”, ahogy arról Aquinói Szent Tamás beszél, Boldog Antonio Rosmini pedig a teológia „intellektuális karitász” jellegét hangsúlyozza: „az összes tudás kritikus értelme irányuljon a bölcsesség eszméjére”, ami „tartós körbe fogja az igazságot és a karitászt”. A „tudományos értelemnek ki kell tágítani a saját határait, hogy emberi maradjon, és el ne sekélyesedjen”.

Az „igazi kritikus tudás, amennyiben bölcsességi ismeret, nem elvont és ideologikus, hanem lelki, amit térdelve művelnek, imádás és imádság közben”.

Egyszerre „transzcendens és figyelmes a népek hangjára, tehát populáris, népszerű”. Egy bizonyos „lelkipásztori pecsétről” van szó a teológia művelésében, ami által „elmélet és gyakorlat nem mond ellent egymásnak”. A pápa ajánlja „az induktív módszert” a teológia gyakorlására, mely „a népek konkrét összefüggéseiből és helyzeteiből indul ki”, és „képes megkülönböztetni az idők jeleit”. Ebben az értelemben a Pápai Teológiai Akadémia „hivatása egy állandó figyelem a teológiai megfontolás tudományos jellegére és a többi tudományos ismeretággal való transzdiszciplináris párbeszédre”.

Végül a Szentatya apostoli levele kijelenti, hogy az adott jelzések figyelembe vételével „jóváhagyja a Pápai Teológiai Akadémia új szabályzatát”, hogy „a tudásnak ez a kiváló széke tovább növekedjen a minőségében”.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír