Kijev még több Leopard harckocsit kér Berlintől

Kijev még több Leopard harckocsit kér Berlintől

Még több Leopard 2 típusú harckocsira van szüksége Ukrajnának Németországtól az orosz támadás elleni védekezéshez – mondta Andrej Melnyik ukrán külügyminiszter-helyettes a Der Tagesspiegel című német lap hétfői számában.

inden egyes Leopard 2-es „szó szerint aranyat ér” az orosz csapatok elleni „döntő offenzívában” – mondta a diplomata, hozzátéve, hogy Németország az eddigi 18-nál jóval többet át tudna adni a hadsereg (Bundeswehr) 300 darabot meghaladó állományából.

Németország védelmi képessége akkor sem kerülne veszélybe, ha megháromszoroznák az Ukrajnának átengedett Leopard 2-esek számát – emelte ki Ukrajna korábbi berlini nagykövete.

Az ukrán hadseregnek sürgősen kell sokkal több nyugati harckocsi, gyalogsági harcjármű és páncélos jármű

– fogalmazott Andrej Melnyik.

Hírdetés

Mint mondta,

Németországtól harckocsik mellett Marder gyalogsági harcjárműveket is kérnek, méghozzá az eddigi 60 után még egyszer 60-at.

A többi között arról is szólt, hogy hazája továbbra is kéri a német kormánytól, hogy biztosítson a védekezéshez Taurus manőverező robotrepülőgépeket, mint a brit kormány, amelytől Storm Shadow típusú nagy hatótávolságú rakétákat kaptak. Várják továbbá a berlini vezetés stratégiai döntését arról, hogy Németország csatlakozik az úgynevezett harcigép-koalícióhoz. Ez azt jelentené, hogy Berlin haladéktalanul megkezdi ukrán pilóták kiképzését az Eurofighter típusú vadászgépek használatára, és átadja az ukrán légierőnek a 130 darabból álló flotta egy részét – fejtette ki az urkán külügyminiszter-helyettes.

A német védelmi minisztérium egyelőre nem reagált a diplomata nyilatkozatára.

Több tekintélyes politikus viszont támogatja az ukrán kéréseket. Ukrajna támogatóinak „haladéktalanul pótolniuk kell az összes megsemmisített felszerelést, köztük a Leopard harckocsikat és a gyalogsági harcjárműveket is, és további felszerelést kell szállítaniuk” – mondta a Der Tagesspiegelnek Roderich Kiesewetter, a szövetségi parlament (Bundestag-) legnagyobb ellenzéki pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik vezető külügyi szakpolitikusa.

A szövetségi kormány legutóbbi adatai szerint Németország eddig mintegy 7,4 milliárd euró értékű fegyverrel és egyéb hadi felszereléssel támogatta Ukrajnát az orosz támadással szembeni védekezésben.  


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »