Kiderült, hogy hányan kapták idáig meg a szülői nyugdíjat!

Kiderült, hogy hányan kapták idáig meg a szülői nyugdíjat!

A nyugdíjasokat érintő legnagyobb változás az idei évben a szülői bónusz/nyugdíj bevezetése volt, amellyel akár több száz euróval is bővült a szépkorúak bevétele.

Ennek oka, hogy a bónuszt idén egyösszegben fizették ki. A Szociális Biztosító most azt is közölte, az általuk eddig elbírált igények száma meghaladta az 1,158 milliót. Júliusra már több mint 887 ezer szülői nyugdíjat folyósítottak, jelenleg is 17 500 kérelmet bírálnak el, ugyanakkor hozzávetőleg 3 ezret dolgoznak fel havonta az új öregségi nyugdíj iránti kérelmekkel együtt.

Azt is fontos megemlíteni, hogy eddig több mint 10 ezer esetben pontosításra is szükség volt a belügyminisztérium természetes személyek nyilvántartásából származó pontatlan adatokkal kapcsolatban.

Fontos információ, hogy az idei év augusztusának végéig kell ugyanakkor jelezni a biztosító felé azt is, ha jövőre a gyermek nem szeretné, ha a befizetett elvezetéseiből szülei megkapják a bónuszt, vagy esetleg a korábbi ilyen döntését szeretné megváltoztatni, esetleg más személynek szeretné a bónuszt juttatni.

Mi az a szülői bónusz?

Hírdetés

Az idei évtől minden dolgozó gyermek hozzájárulhat szülei nyugdíjához, befizetett járulékaik 1,5+1,5 százalékát juttathatják szüleiknek. A kiindulási alapot a gyermek két évvel ezelőtti jövedelme adja. A szülői bónusz összegét maximalizálták, legfeljebb a szlovákiai átlagkereset 1,2-szeresében számítják ki. 

2022-ben egyébként több mint 19 200 gyermek nem kívánt szülői bónusszal segíteni szüleinek úgy, hogy az neki semmilyen kiadással nem járt volna.

Idén egész évre egy összegben kapták meg a szülői nyugdíjat a nyugdíjasok. Jövőre már havonta utalják az összeget.

A legfontosabb információk a szülői bónusz kapcsán:


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »