Kétmillió euróból újulhat meg a bibarcfalvi református templom

Kétmillió euróból újulhat meg a bibarcfalvi református templom

A bibarcfalvi református templom teljes felújítására vonatkozó finanszírozási szerződést írt alá októberben Bukarestben Marcel Boloș miniszterrel Fancsal Zsolt Gerő parókus lelkipásztor.

A munkakezdéshez szükséges engedélyek beszerzése még idén megtörténik, aztán a közbeszerzés elindítása következik, a kivitelezést és elszámolást – mint minden, az Országos Helyreállítási Alapon (PNRR) keresztül megvalósult beruházás esetében – 2026 júniusának végéig kell megejteni.

Hírdetés

Fancsal Zsolt Gerő örömét fejezte ki, hogy a pályázatuk célt ért és bő kétmillió eurót költhetnek a műemlék templomra: a pályázatban foglalt beavatkozások közt szerepel a tetőszerkezet, a fűtésrendszer, a padlózat felújítása, a templom környékén pedig régészeti feltárást is végeznek majd. „Nagy szükség volt pályázatunk sikerére, mert igencsak régen restaurálták komolyan templomunk falait. Kisebb karbantartási munkákat folyamatosan végeztek, utoljára jelentősebbre – amikor csak a tornyot újították meg – 2008-ban került sor. Most kívül-belül feljavul, megszépül minden, ami egy templomban fontos. A pályázat előkészítése bő egy évet tartott, és sokat köszönhetünk Várday Zsolt főmérnök úrnak, aki a terveket készítette és az elkövetkezendőkben is mellettünk fog állni. A felújítás ideje alatt az istentiszteleteket az imateremben tartjuk majd, a nagyobb ünnepekre pedig még megoldást kell találnunk” – mondotta.

A református templom ékességét, a rendkívüli művészettörténeti értékkel bíró Szent László-freskó megújítását a magyar és a román kormánytól kapott jelentős támogatásból végezték el, márciusban ünnepélyes keretek közt adták át a közösségnek.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »