Elém került az alábbi hír: nem is tudom megdöbbentett, vagy elszomorított inkább. Volt már ilyen a tájainkon is, a szűkebb pátriámban is. Nem is egyszer!
A losonci gimnázium több mint 20 ezer kötetes, számos kivételes értéket is tartalmazó könyvtárát a 2. világháború után kocsikon vitték a papírgyűjtésbe. Hogy ott mi történt velük, nem nehéz elképzelni. Nemcsak a legendák mondják, hogy akadt néhány értelmiségi, tanár, aki lopva megmentett a maga számára néhány értéket.
Láttam már felszámolni könyvtárakat, fekvő, alig olvasott köteteket. A legtöbb helyen felajánlották ingyenes elvitelre, s ami maradt, az került a zsákokba. De volt olyan is, hogy az egészet kiszórták a kukába.
A könyv érték! Montreálban, Kanadában is, s akkor is, ha magyar! Nem lehetett volna legalább kiválogatni? Ha ott voltak a Révai lexikon tájainkon keresett és sok pénzt érő kötetei, valószínűleg volt ott más érték is. Bár … igen! … az érték fogalma is relatív … ami egy embernek kacat, másnak kincs.
Mint olvasható, sokan voltak olyanok, akik ide hozták feleslegessé vált könyveiket, minden bizonnyal azért, mert tartották olyan értéknek, hogy ne a kukába tegyék, hogy remélték, kell majd valakinek.! … de úgy tűnik, nem kellett, már nincs ki olvassa őket… beteljesedett a sorsuk, mint hogyan az ottani magyar közösségnek is.
A hír:
Egy teljes konténernyi magyar könyvet — összesen kétezer kötetet — vittek el a szemetesek a montreáli Foyer Hongroisból (a Magyar Otthonból). Úgy döntött az intézmény vezetősége, hogy nincsen igény magyar könyvtárra a magyar közösség által alapított és a Québeci tartományi kormány által szubvencionált Foyer Hongrois nevű idősek otthonában, mivel az utóbbi időben a lakók viszonylag ritkán kölcsönöztek ki könyveket.
Ugyanakkor helységre bőven volt igény, hiszen a québeci CLSC nevű helyi klinika hálózat munkatársainak, illetve egy orvosnak kellett irodát biztosítani. Bár a Magyar Otthon hangsúlyozza, hogy jogilag nem volt semmilyen kötelessége, hogy a könyvtár felszámolása előtt bárkivel is konzultáljon, mégis bírálat éri a vezetőséget, hogy nem adtak senkinek sem lehetőséget arra, hogy a könyvek egy részét megmentsék.
E helyett azt jelzi a Magyar Otthon, hogy az alig használt könyvtár lerakodó helységgé vált, ahová állandóan érkeztek kéretlenül az újabb és újabb magyar nyelvű könyvek. Az ominózus döntést a Magyar Otthon kuratóriuma hozta meg.
A biztonsági kamerák rögzítették a konténer megtöltését és a montreáli magyar könyvtár megsemmisítését. A Facebookon pedig a következő olvasható, nyilván olyan montreáli magyartól, aki nem értett egyet a döntéssel:
Néhány megjegyzés a cikk alatt:
„Ahogy elnézem (mert látok!) a helyi lakosok igényei más irányba fordultak, mint a papíralapú olvasmány, egyébként is egy könyv az olyan hosszú (látok embereket közúti járműveken könyveket olvasni, de látván a borítóikat és néha a címeiket én bizonyosan nem olvasnám el, egyébként volt egy bölcs irodalomtanárom anno, aki azt merte mondani, legyen bátorságod becsukni egy könyvet bármikor! persze az ő mondása azon alapult miszerint majd kinyitom máskor)… a történelemben voltak már könyvmáglyák manapság is az megy…” Rodeo11.
„Legalább nem égették el a könyveket ott helyben, hagyták inkább, hogy a szemét telepen döntsön a város, elégetik, vagy újra felhasználják papírgyártáshoz. Erre jó az ezer éves (Magyar) kultúra?“ Gyula Bognar.
„Ez történt a rendszerváltás után számos magyar vállalat6üzemi könyvtárral. A Vasas Szakszervezetnek a 20.szd. első éveiben, a szakmunkások által összeadott példányaiból és a szocializmus 40 éve alatt tematikus gyarapítással több százezres könyvtára is erre a sorsra jutott. A letéti könyvtárakat helyben megsemmisítették, a központi még próbált néhány évtizedig alapítványi formában működni, de a végén támogatás hiányában az is felszámolásra került. Szétverték a Csepel Műveknek a csepeli lakosság felé is nyilvános több százezres könyvtárát is. Amit lehetett, elajándékoztak, de a vége itt is az lett, hogy az utcára kiszórt könyveket vitte a szél. Ilyen sorsra jutott a vidéki közkönyvtárak jó része is, mert az önkormányzat nemhogy gyarapításra és könyvtárosra, de a villanyszámlára is sajnálta a pénzt. Ez volt a valamikor virágzó magyar könyvtárügy fekete korszaka. A digitális könyvtárak – legalábbis Magyarországon – a szegény széles rétegek számára elérhetetlenek. A használt könyveket most már Budapesten a közhasznú könyvkereskedő társaság mindenfelé megtalálható könyvkocsijai révén megvásárolhatók 300 Ft-os áron, de vidéken nincsenek ilyenek.“ Tüske Zsófia.
„Ez gyalázat! Mintha 80 évvel ezelőttről visszaköszönne valami …“ Egri-Eiben István.
„Lehet-e felvenni a könyveket? Rendelkezem és hajlandó vagyok segíteni. Talán túl késő? Mit lehet tenni?“ Kristóf Miklós.
„Világéletemben faltam a könyveket. Nemcsak a járművön olvastam, hanem mentemben is. (Egyszer megtörtént, hogy a sarkon felnéztem, megláttam a “Behajtani tilos” táblát,és megkerültem a háztömböt – gyalog.) Nálunk könyvet kidobni legalább akkora bűn volt, mint kenyeret.
Így lett egy párezres könyvtáram az ötéves koromban kapott Öreg néne őzikéjétől a lányregényeken át az Európa Könyvkiadó sorozatáig, benne a Hemingwayek, Updike, Salinger meg Bellow. Mindig szerettem a lektűrt: ebben a műfajban Mikszáth verhetetlen. De rá kellett jönnöm: nem minden írott szót kell feltétlenül fizikai formájában megőrizni.“ talalom.
„Az én hajdani MAGYAR könyvterjesztő vállalatom, ami 1980-tól tíz évig működött, sok könyvet adtam az Otthon könyvtárának. Azonkívül, sok-sok öreg élt es HALT már meg azóta ott, es hagyta a könyvtárra a könyveit! Mikor könyvterjesztő VOLTAM, ősszel es tavasszal “Könyvvásárt” rendeztem az Otthonban! Főleg Külföldön élő íróink könyveit árultam! Meg Ausztráliában élő magyar írókat is felkutattam, T.I. azokban az években sajnos a régebbi, vagy más ideológiát képviselő írók indexen voltak! Pl. Márai Sándor!“ Figyelo.
Puntigán József
Felhasznált forrás: kanadaihirlap.com
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
