Két halott: Halálos közúti baleset Kárpátalján

Két halott: Halálos közúti baleset Kárpátalján

Két fiatal vesztette életét egy Kárpátalján történt balesetben. A rendőrség vizsgálja az estet.

A közúti baleset január 8-án 20 óra 20 perc körül történt Turjaremete (Тур’ї Ремети) közelében. A helyszínre kiérkező rendőrök előzetesen megállapították a baleset körülményeit.

Hírdetés

Az előzetes információk szerint, egy Volkswagen Golf 27 éves sofőrje, Simer falu irányába haladva elvesztette uralmát járműve felett és nekiütközött egy fának.

Az ütközés következtében az autó 32 éves utasa a helyszínen életét vesztette. Az autó vezetőjén sem sikerült segíteni, ő a mentőben vesztette életét. Mindkét áldozat Perecsin lakója volt.

A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben. Az ügyben tovább vizsgálódnak, hogy megállapítsák a baleset összes körülményét, közölte Nemzeti Rendőrség Kárpátalja megyei főosztályának kommunikációs osztálya.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »