Kerékkulccsal, vascsővel és deszkával „dolgoztak fel” egy közlekedési balesetet Tiszabőn

Kerékkulccsal, vascsővel és deszkával „dolgoztak fel” egy közlekedési balesetet Tiszabőn

Egy helyi lakos kerékpárral közlekedett Tiszabő belterületén 2021. április 11-én, a déli órákban. A biciklis egy útkereszteződéshez érve balra kívánt kanyarodni, azonban egy gépkocsi vezetője már megkezdte előzését, ezért összeütköztek.

Hírdetés

A kerékpáros a balesetet követően „szóváltásba keveredett” a járművet vezető korábbi haragosával és az időközben a helyszínre érkező családtagjaival. A gépkocsi sofőrje egy kerékkulccsal, míg a másik két jogsértő vascsővel és deszkával bántalmazták a sértettet, aki elszaladt.

A három támadó a bántalmazott után eredt, utolérték és tovább ütlegelték a fiatalembert. A verésnek a sértett helyszínre érkező édesapja vetett véget.

A fiatal férfi – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A rendőrök elfogták és előállították a Kunhegyesi Rendőrőrsre a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakosokat, akiket csoportos garázdaság bűntett és testi sértés vétség elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgattak.

A Karcagi Rendőrkapitányság a cselekmény körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »