Kérdésessé vált a Markíza vitaműsorának jövője – visszaüt a politikai részrehajlás?

Kérdésessé vált a Markíza vitaműsorának jövője – visszaüt a politikai részrehajlás?

A Markíza televezió Testre szabva című politikai műsorának jövője megkérdőjeleződött – közölte a héten több médiával foglalkozó hírportál. A dolog azután került terítékre, hogy kiderült, a Markíza két-három héttel a szezon vége előtt kiveszi a programból a vitaműsorát. Így már csak két adás várható, mindkettő az EP-választási kampány jegyében ad majd teret a politikusoknak.

A háttérben valószínűleg épp a kampány körülményei állnak. A kormánypártok (Smer, HLAS és SNS) ugyanis bojkottálják a Markíza televíziót és a csatorna tudósítóit is, így nem vesznek részt a vitaműsorokban sem.

Tegyük hozzá, hogy nem véletlenül. Tavaly nyártól a Markíza (is) több jelét mutatta elfogultságnak műsoraiban és a sajtótájékoztatókon feltett kérdéseiben egyaránt, többnyire a progresszív oldalnak kedvezve. Legalábbis, a kormánypártok így vélik.

A csatorna a politikai műsor korai szabadságolását az EP-választásokkal indokolta, ám azt is kiemelte a vezetés, hogy „keresik a vasárnapi politikai vitaműsor őszi vetítésének legjobb formátumát, amivel ősszel visszatérhetnek” a hétvégi programok közé. 

Hírdetés

Valójában bőven benne van a pakliban, hogy a Testre szabva című műsor, úgy, ahogy eddig ismertük, megszűnik létezni. A Markízán belül is nő a feszültség. A kormánypártok politikusai nélkül a csatorna most kénytelen szakértőkkel kitölteni a műsoridőt, ami értelemszerűen visszaveti a nézettséget.

Ami azonban nagyobb probléma számára, hogy mivel korábban vállalta az ellenzéki televízió szerepét, most viselnie kell a súlyosabb következményeket: az állami cégek elkezdték visszavágni hirdetéseiket a Markízánál, ami súlyos bevételkiesést jelent a csatornának.

A pánik nem véletlen. A JOJ TV néhány héttel ezelőtt adta fel az utolsó kenetet saját politikai vitaműsorára (Na hrane – Pengeélen), hasonló okokból. A JOJ sem épp objektivitásáról volt híres.

A szlovák tévécsatornáknál láthatóan elindult valamiféle változás. A szivárványos Richard Dírer, aki a TA3 A politikában című vitaműsorát moderálta eddig, a héten otthagyta a csatornát. A Markízát, a JOJ-t is elérte a változás szele, miközben a közmédia is teljesen átalakul. Lesz ebből a korábbinál objektívabb tájékoztatás a nyilvánosság számára? A korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ennek kicsi az esélye.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »