Az utóbbi időben a szakmai berkekben világszerte élénk vita folyik arról, vajon szükség van egy harmadik, emlékeztető oltásra a koronavírus ellen. Szlovákiában sincs ez másként. Még az sem világos, mennyi időt kell várni a második oltás után. Egyes országok már előrébb járnak, megkezdték a harmadik vakcina beadását. Nálunk egyelőre a virtuális váróterem előkészítése folyik, ha elstartolna az újraoltás.
A járványügyi szakemberek véleménye egyelőre még nem egységes, ami a harmadik oltást illeti, hivatalos ajánlások még nem láttak napvilágot.
Szlovákiában jelenleg az elő adag oltást 2,3 millió ember, a másodikat több mint 2 millió kapta meg. Az oltottság 40 százalék körüli, nagy regionális eltérésekkel. Ez pedig édeskevés a kollektív immunitás eléréséhez.
Mivel az első koronavírus elleni oltásokat még decemberben adták be, felmerül a logikus kérdés, hogy nincs-e szükség újabb dózisra, különösen most, hogy a delta variáns erőteljes támadásba lendült.
Az egészségügyi tárca napirenden tartja ezt a fontos kérdést, szakmai vitákat, beszélgetéseket folytat róla, figyelemmel kíséri a nemzetközi tanulmányok, kutatások eredményeit. Az első helyen azonban a páciensek biztonsága áll, közölte a minisztérium. Egyelőre az első és második adag covid elleni védőoltáshoz lehet hozzájutni Szlovákiában.
Brit szakemberek szerint a vakcinák nyújtotta védettség idővel gyengül. Éppen ezért számolni kell azzal, hogy a következő években újraoltásra lesz szükség. de hogy mikorra kell időzíteni a harmadik dózist, abban egyelőre nincs egységes álláspont.
Szlovákia a harmadik járványhullám elején jár. A fertőzöttek számának legnagyobb emelkedése az iskolaév kezdetét és a kollégiumok megnyitását követően várható.
A delta variáns fog dominálni és elsősorban az oltatlanok lesznek azok, akiket a járvány érinteni fog. Ezért gyakorol a kormány egyre nagyobb nyomást az emberekre, hogy használják ki az előttünk álló néhány hetet arra, hogy védettséget szerezzenek.
A jövőben szükség lesz a harmadik oltásra, de most még teljesen elegendő a második adag is. Ennek az az oka, hogy csak áprilisban-májusban kezdődött a nagybani oltás, nem úgy mint Izraelben, ahol már decemberben és januárban nagyban oltottak. Most adni a harmadik adagot, nagyon korai volna”
–magyarázza Martin Pavelka epidemiológus.
Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) mindenesetre műszakilag már készül arra, hogy képes legyen biztosítani a harmadik oltásra való feljelentkezést a virtuális váróterembe. Ezt nemrég a vezérigazgató, Pavol Capek is megerősítette, azzal együtt, hogy a certifikátumokra is készülnek.
A harmadik, emlékeztető oltásról főleg azóta erősödött fel a vita, amióta a delta vírusvariáns dominálni kezdett. Azok a vakcinák, amelyekkel Szlovákiában oltanak, ez ellen is hatásosak, de a folytonos védelem érdekében valószínűleg szükség lesz egy megerősítő adagra is. Éppen erről vitáznak az utóbbi hetekben a Yale Medicine szerint az orvosok, a tudósok, a gyógyszergyártó cégek és a kormány képviselői.
A közös nevező keresése egyre intenzívebbé válik, mivel az új mutánssal nem csupán az oltatlanok fertőződnek meg, hanem az oltottak is. Ez utóbbiaknál a betegség az esetek többségében enyhe lefolyású vagy teljesen tünetmenetes.
Ráadásul a Pfizer/BioNTech bejlentette, kérvényezni fogja az illetékes amerikai hivataloknál az ún. emlékeztető oltás engedélyezését.
A Pfizer képviselői azzal érvelnek, hogy izraeli és saját tanulmányaik alapján olyan eredményre jutottak, hogy oltás után 6 hónappal a vakcina hatékonysága csökken. A másik fél viszont nem sieti el a döntést, még több adatot szeretne látni és egyelőre elegendőnek véli a két, illetve az egy dózist a Pfizer/BioNTech és Moderna, valamint a Johnson & Johnson vakcináiból. Ha pedig lesz is harmadik adag, annak nagyobb védelmet kell majd nyújtania a mutációktól.
Ennek nevezi a harmadik hullámot Martin Pavelka járványügyi szakember, kiemelve, a delta variáns annyira fertőző, hogy mindenki kapcsolatba kerül vele.
Veszélyesebb a vírus és a fertőzés kockázata is nagyobb, több ember fog meghalni, főleg az oltatlanok közül”
– figyelmeztet. A delta tünetei ráadásul jobban hasonlítanak a közönséges influenzáéra. A covid olyan betegséggé kezd válni, amit védőoltással tudunk megelőzni.
Jana Ježíková, az egészségügyi minisztérium államtitkára megérti, hogy az emberek már belefáradtak a járványba, viszont a delta variáns egyre dominánsabbá kezd válni Szlovákiában és ha nem leszünk beoltva, akkor kellemetlen intézkedések várnak ránk. Hangsúlyozta azt is, a nálunk elérhető vakcinák mind biztonságosak.
Izraelben, amely élen jár a világban az oltottság tekintetében, a múlt héten elkezdték az oltást a harmadik adaggal, maga Jicchak Herzog államelnök is be van már oltva. Egyelőre a 60 évnél idősebbek kaphatnak emlékeztető oltást.
Magyarországon, amely európai viszonylatban az egyik legjobban átoltott országnak számít, augusztus 1-től van lehetőség feljelentkezni a harmadik oltásra. Csehországba az év végéig még 10 millió adag vakcina érkezik, ennek egy része az esetleges harmadik oltásra lesz „félretéve”. A szerb egészségügyi képviselők is hivatalosan javasolták már a harmadik dózis beadását.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »