Katolikus tanácsok tanácstalan katolikusoknak

Valaha a Katolikus Anyaszentegyház bármely e világi intézménynél inkább élen járt mindennek megvalósításában, ami valóban szép, jó, nemes – még akkor is, ha akadtak, akik tagjaik közül vizet prédikáltak, de bort ittak, nemes elveket hirdettek, ámde azok ellenkezőjét képviselték. Ma azonban ott tartunk, hogy elenyészően kevesen vannak soraikban, akik Mesterüket, vagyis magát Jézus Krisztust akár csak szóval is megvallanák.

Nyilván messzire vezetne ennek okai feltárása – a reneszánsz, a reformáció, s különösen is az 1789-es „nagy” francia forradalom s az ennek nyomában járó további társadalmi megmozdulások az emberi nem történelmének mélyebb tanulmányozóit e téren döbbenetes felismerésekre kényszerítik. Annyi azonban bizonyos, hogy a Második Vatikáni Zsinat (1962-1965) óta az emberiséget fennállása óta megsemmisíteni akaró, azt a Sátán bilincseibe szorító és végső soron megsemmisítésével fenyegető erők egyre leplezetlenebbül törnek trójai falóként Szent Péter apostol hajójába, hogy azt elpusztítsák, ha már ez egykor Noé bárkájával nem sikerült.

Miért, hogyan következett be, kiváltképpen az európai történelemben, az utóbbi két és fél évszázadban az Isten és a Sátán e tróncsere-kísérlete? E témában persze azóta sokan írtak katolikus részről is (csak a legilletékesebbeket említve: Joseph de Maistre, François-René de Chateaubriand, Émile Bougaud, Sarda y Salvany Felix, Albert Maria Weiss OP), de talán leghitelesebben talán mégis csak Marcel Lefebvre (1905-1991) francia érsek, a Szent X. Piusz Papi Testvérület (Fraternitas Sacerdotalis Sancti Pii X, FSSPX) alapítója.

Tény, hogy Lefebvre érsek sok, liberalizmustól megfertőződött „katolikus” szemében ma is szálka, ámde az is, hogy XVI. Benedek pápa az „egyetemes Egyház nagy emberé”-nek nevezte. Noha az érsek által 1970-ben alapított FSSPX-nek még nincs végérvényes kánonjogi státusza, viszont fontos lépések történtek újabban ennek rendezése terén, ugyanis Ferenc pápa megadta az FSSPX papjainak a jogi felhatalmazást, hogy gyónásokat hallgassanak és a házasság szentségét is kiszolgáltathassák. Amint az FSSPX Magyarországot is felügyelő tartományi elöljárója, Stefan Frey atya írja, „nem sok pap van a világon, aki a gyónás meghallgatásának a jogát egyenesen a pápától kapta meg”, s hozzáteszi: „A hívek is már több alkalommal megkérdezték a Vatikánt, hogy törvényes-e az FSSPX miséire járni, amire igenlő választ kaptak.”

Hírdetés

Az FSSPX jelenleg 74 országban (köztük a mienkében is) működik, egyértelmű jelenként a Szentlélek Úristen erejének, Aki minden emberi hiba, gyarlóság, bűn ellenére élteti az egyedüli, emberi nemünket üdvözítő igazság kútfejét, a Katolikus Anyaszentegyházat (hiszen a matematika sem törlendő el, amiért vannak, amik rosszul számolnak!). Miért is alakult az FSSPX, miért nem sikerült nemhogy megsemmisíteni, de terjedését sem megakadályozni?

Minderről méltán lélegzetelállító olvasmány – sőt általában korunk sebeire balzsam – Lefebvre érsek eredendően 1985-ben megjelent könyve: Lettre ouverte aux catholiques perplexes – Nyílt levél a tanácstalan katolikusokhoz. A cím talán meghökkentő, de – igaz. Merthogy az élet végső kérdéseiben az igazi tanácsokat ugyan a katolikus hit adja csak meg maradéktalanul, azaz tévedésektől mentesen, viszont sajnos az is igaz, hogy oly sok pap és hívő viszont ezeket ma már vagy nem ismeri eléggé, vagy ha igen, tagadja igaz mivoltukat.

E könyv nem zsákbamacska, nem arra inti olvasóit, hogy a Második Vatikáni Zsinat előtt, de főleg azóta és miatta a Katolikus Anyaszentegyházban végbemenet hitehagyások orvoslásaként kiöntse a fürdővízzel együtt a gyermeket a kádból, azaz hogy elhagyja azt, hanem hogy megismerjék valódi tanítását és ahhoz körömszakadtig ragaszkodjanak. Katolikus tanácsokat ad tanácstalan katolikusoknak.

A könyv minap jelent meg magyarul, megrendelhető megjelentetőjétől (Ős-Kép Kiadó), Molnár Zoltántól ([email protected]: , www.oskepkiado.hu).

Ifj. Tompó László – Hunhír.info


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »