Amikor a britek úgy döntöttek, megszüntetik karibi gyarmatbirodalmukat, volt egy rövidéletű terv arra, hogy az összes karibi brit sziget egyetlen országként legyen független, Nyugat-Indiai Szövetség néven.
A terv teljesen logikus volt, hiszen ezek a szigetek sok mindenben hasonlóak. Egyrészt itt nincs őslakosság, az eredeti indián lakosság elpusztult még a XVI. században (egyetlen kivétel Dominica, ahol valami csoda folytán megmaradt egy kis indián közösség, ma a lakosság kb. 3 %-a indián itt), másrészt fehér telepesek nagyon kis számban voltak, ide jellemzően csak ültetvénytulajdonosok költöztek, de nem volt soha telepes mozgalom. Így minden sziget 95+ %-ban néger, behurcolt afrikai rabszolgák utóda, s mindenhol a nyelv alapszinten egy angol alapú pidzsin, magasszinten meg a brit angol.
Tulajdonképpen ez alól csak egyetlen kivétel van: Trinidad-Tobago, ahol nagyon kellett a munkaerő, így a rabszolgakereskelem 1807-es betiltása után az ültetvénytulajdonosok kénytelenek voltak szabad munkásokat alkalmazni, ezeket rendszerint Indiában toborozták, így ma Trinidad-Tobago az egyetlen karibi szigetállam jelentős indiai lakossággal, a lakosság harmada máig indiai, 10-15 % pedig néger-indiai keverék. Emiatt vallásilag is sajátos Trinidad-Tobago: a lakosság 20 %-a hindu, 5 %-a muszlim, szemben minden más karibi szigetállammal, ahol a kereszténység aránya 100 % körüli.
De ettől eltekintve elmondható, a karibi brit szigetek jelentősen homogének voltak, nem voltak etnikai konfliktusok, nem voltak faji problémák se. A brit kormányzat lassan kezdte bevonni az irányításba a néger lakosságot. A választójog általánossá tételével a kevés fehér elvesztett minden lehetőséget a hatalom befolyásolására, már csak a Londonból kinevezett kormányzók és csapatuk révén maradt fehér politikai hatalom. A hatalomba beemelt néger középosztály pedig lojálisan viselkedett a britek felé.
A II. vh. után az egész terület autonómiát kapott, London csak a had- és külügyeket tartotta meg, s megmaradt a Londonból kinevezett kormányzó vétójoga.
A II. vh. után a britek megkezdték a közös állam létrehozását, majd a függetlenség előkészítését.
Két terület azonnal nem csatlakozott: a Bahama-szk. és a Virgin-szk. brit fele (ez ez északi rész, a déli amerikai), arra hivatkozva, hogy ők közelebb állnak kulturálisan és gazdaságilag az USA-hoz, így nem szeretnének részt venni egy közös brit-karibi tervben. (Végül a Bahama-szk. 1973-ban lett független ország.)
1958-ben megalakult tehát a Nyugat-Indiai Szövetség mint új brit gyarmat 10 közigazgatási egységgel. A térképen ezeket sötétzölddel jelöltem – világoszöld: a kívül maradt Bahama-szk. és Brit Virgin-szk. -, a térképen azonban 13 terület van sötétzölddel jelölve, ennek oka: eredetileg Anguilla Saint Kitts-Nevis része volt, a Kajmán- és a Turks-Caicos-szk. pedig Jamaika részei.
A problémák a vámok elosztásával kezdődtek, majd a hozzájárulás arányával a közös költségvetésbe. Jamaika mint a leggazdagabb tartomány tiltakozott, hogy kifosztják. Aztán a jamaikaiak még azért is megsértődtek, a közös főváros miért Trinidad-Tobagón van és nem náluk.
Ami viszont a legnagyobb meglepetést okozott Londonban: a nemzettudat. Addig az volt az elképzelés, hogy a származásilag, fajilag homogén lakosság közös karibi identitással rendelkezik. Előbb kiderült: a trinidad-tobagóiak idegen betolakodókként néznek a más szigetekről érkezőkre, majd pedig – ez még meglepőbb volt – az, hogy a jamaikaik jamaikaiknak érzik magukat, erre büszkék, s nincs semmilyen közös karibi identitásuk, ill. ha van is, az csak egy extra identitás.
A londoni fehér ember szembesült a helyzettel: a négerekre ugyanúgy jellemző a nacionalizmus, mint a fehérekre.
1962-ben szétesett az egész szövetség: Jamaika és Trinidad-Tobago kiváltak, s önállóan függetlenek lettek. (Ekkor lett lecsatolva a Kajmán- és a Turks-Caicos-szk Jamaikától.)
Majd lassan a maradék 8 tartomány zöme is független lett:
- 1966: Barbados,
- 1974: Grenada,
- 1978: Dominica,
- 1979: St. Lucia és St. Vincent,
- 1981: Antigua-Barbuda,
- 1983: St. Kitts-Nevis.
Egy volt tartomány – Montserrat – máig brit terület. Itt is tervezték a függetelnséget, de végül nem valósult meg. Aztán a szigetet ért hatalmas termászeti katasztrófa – óriásilmas vulkánkitörés 1995-ben, ami miatt máig lakatlan a sziget déli fele, beleértve a fővárost is – óta fel se merül ez: az Angliából jövő pénzek nélkül totális káosz lenne, eleve a katasztrófa után a montserratiak több mint fele elköltözött Angliába.
A Jamaikától elcsatolt Kajmán- és a Turks-Caicos-szk. szintén máig brit területek, ezek közismert pénzmosó központok.
Saint Kitts-Nevis egykori része Anguilla külön történet. Itt a lakosság fellázadt a függetlenség ellen, s azt pedig különösen nehezményezték, hogy részei St. Kitts-Nevisnek: eleve távol vannak St. Kitts-Nevis törzsterületétől, meg önálló identitásuk is van.
Ez egy vicces történet. Anguilla jogilag hadat üzent Angliának, hogy ne legyen független! 1967. május 30-án – ez mind a mai napig Anguilla nemzeti ünnepe – a lakosság elűzte a szigetről a saint-kitts-nevisi rendőrséget, ezután a sziget egyoldalúan népszavazást tartott, ahol 1813 igen és 5 nem szavazattal kimondták elszakadásukat az akkor még brit uralom alatt álló Saint Kitts-Nevistől. Tárgyalások indultak a brit kormánnyal, a britek megpróbáltak egy kompromisszumos egyezséget kidolgozni, de nem voltak hajlandók teljesíteni az anguillai fő követeléséket: hogy legyen Anguilla külön kezelve Saint Kitts-Nevistől, s ne kapjon függetlenséget soha. Ezek után az anguillaiaknak nem maradt más lehetőségük, mint kiűzni a brit tárgyalókat, majd kikiáltották a független köztársaságot, remélve, hogy ezek után komolyan veszik majd őket. Az anguillaiak nem voltak hajlandók tárgyalni, remélve, hogy ezzel ki tudnak majd provokálni egy igazi brit reakciót. Miután a brit kormány kezdett nevetségessé válni, kénytelenek voltak lépni: megindult az Anguilla elleni brit invázió, egy 20 katonából és 40 rendőrből álló brit egység visszállítani az alkotmányos rendet. A briteket az anguillaiak a parton koktélokkal fogadták, az anguillai forradalmi köztársaság vezetése pedig azonnal kapitulált, így fél óra múlva már teljesítette a misszióját a kiküldött brit egység. Ezek után a britek már nem tudtak mit tenni, megígérték, hogy teljesítik a követeléseket, ez meg is történt: 1980-ban Anguilla hivatalosan is le lett választva Saint Kitts-Nevisről, Anguilla meg mind a mai napig brit tengerentúli terület. A forradalom vezére később több ízben a sziget kormányzói tisztségét töltötte be, születésnapja – halála óta – munkaszüneti nap.
Az egykori államszövetség mai legfőbb maradványa a közös pénznem: a kelet-karibi dollár. Ez a pénznem a volt tartományokban, leszámítva Barbadost, Jamaikát, s Trinidad-Tobagót, s ez a pénznem Anguillán is:
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
