Nagy Szent Bernáth így imádkozott és így várta a karácsonyi titok beteljesülését:
„Jöjj, népek várakozása, urunk Jézus, és örvendeztess meg minket isteni jelenléteddel. Szükségünk van tanácsra, segítségre, oltalomra. Jöjj hát, és gyógyítsd meg vakságunkat, jöjj segítségére gyenge, elégtelen emberi mivoltunknak. Jöjj, isteni dicsőség fényessége! Jöjj, Isten ereje és bölcsessége, változtasd át éjszakánkat nappallá, oltalmazz a veszélytől, világosítsd meg vakságunkat, erősítsd bennünk a bátorságot, vezess kézen bennünket akaratod szerint földi vándorlásunkban, míg föl nem veszel minket az örök városba, amit magad készítettél nekünk.”
Isten Fia mint valóságos ember lép be nemcsak a választott nép, hanem az egész emberiség történetébe.
Az advent Úrjövetet és várakozást jelentette. Egy új kezdet, új lendület lehetőségét. Most ez karácsonykor beteljesedett. Az isteni teremtő, alkotó, éltető, mindent megújító Ige megtestesült egy személyben Jézus Krisztusban tetteivel, szavaival megjelent köztünk.
Karácsonyi időben ez életünk egy út lehet, amely a csillagot követi a sötét és fagyos éjszaka közepette; de még mindig az úton vagyunk.
A „még nem“ és a „már igen“ között. És ettől az időtől kezdve hangzik el a meghívás is az örömhöz: „Örüljetek az Úrban szüntelenül, újra csak azt mondom, örüljetek, az Úr közel van! Emeljétek fel fejeteket!“ Ne hagyjuk meghallgatatlanul ezt a hangot. Isten meglátogat és találkozni akar az emberrel. Isten emberré lett. Gyermekként jelent meg közöttünk. Ezáltal teljesítette be nagy és titokzatos ígéretét, miszerint ő lesz Emmanu-El, „Velünk az Isten.”
Jézusban vált valóra ez a prófétai szó. Isten itt van mivelünk.
Jézussal együtt vagyunk Istennel. Egy közösség, család vagyunk mindazokkal, akik várjuk végső eljövetelét. Annyira közel jött hozzánk, olyan egyszerűvé vált, hogy így szólíthatjuk meg Őt, hogy „TE”. Isten felajánlja nekünk, hogy “tegezhessük”, hiszen gyermekké lett. Kilépett a távoli és elérhetetlen világából. Most már senki számára sem elérhetetlen többé.
Ellie Wiesel rabbinikus történetet beszél el egy Jesiel nevű kisfiúról, aki sírva rontott be nagyapjának, a híres Báruk rabbinak a szobájába. Könnyek között így panaszkodott:
„A barátom teljesen cserbenhagyott. Annyira igazságtalanul és csúnyán viselkedett velem!” – “Bújócskát játszottunk, és úgy elrejtőztem, hogy a másik sehogy sem birt megtalálni. Egyszercsak abbahagyta a keresést, és elment.”
A Mester letörölte a gyermek könnyeit, és igy szólt: “Bizony, ez nem volt szép dolog. De látod: Istennel is így van ez. Elrejtőzött előlünk, ám mi nem keressük őt. És az ember nem kutat utána.”
Itt a karácsonyi titok teljességét. Isten elrejtőzik. Nem vakít el minket dicsőségének fényességével és nem is kényszerít térdre hatalmának erejével.
Isten azt akarja, hogy a várakozásból, keresésből és rátalálásból bontakozzon ki a szeretetnek az Igen-je, amely Isten saját örök titka. Ránk vár az Isten. Karácsony az ő rejtekhelye.
Isten nem hagyott bennünket egyedül, állandóan keresi az ember, keres bennünket. Hogy képesek legyünk elindulni az Ő keresésére olyan szív kell, hogy vezessen bennünket, mely látja a betlehemi csillagot. Isten előjött rejtekhelyéből, hogy ne hagyjuk abba az utána való kutatást, és hogy meg is tudjuk őt találni. A gyermekben láthatóvá vált a láthatatlan Isten. Ismerd meg Istent, keresd, mert: Isten emberi személy lett! És a személy kapcsolatot is jelent. Isten kapcsolatba akar lépni az emberrel. Jézus arcán Isten tükröződik le, ez az Isteni vágyakozás. Ahogy a szerelmesen is aa szerelme tükröződik le, vagy az anya arcán a gyermekének öröme.
Mindenkinek az mutatkozik meg arcán amit néz és ahogyan néz. Isten néz ránk, nem az égből, hanem egy ember, kisded szemein keresztül.
Kérjük az Urat, hódoljunk a megtestesült Isten előtt. Tegyen képessé arra, hogy felkeljünk és elinduljunk, és részünk legyen az szeretetében. Mert megszületett és emberben teljessé lett az Isten és szeret.
Jelencsics Erich Gábor Atya, Marcelháza/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
