Nagyanyáról unokára száll a szent éjszaka regésített történetrésze: a pásztorok nem érkeztek felkészületlenül a betlehemi jászolhoz. „Tejet, vajat, sajtocskát” vittek Máriának, kisbundát Jézusnak. Ősrégi karácsonyi hagyományainkból, szokásainkból, rítusainkból megérezzük, mennyire magáénak érzi ma is a székely ember a Szent Családot. Megosztja szállását, eledelét. Menedéket nyújtanak Józsefnek és a mindenórás Máriának. A szálláskeresés szokásában a kis Jézust fogadják be, karácsony vigiliáján pedig az ünnepi vacsorát Mária radinájaként költik el.
Minél több szertartás kerül be ünneplésünk rendjébe, annál mélyebben érezzük meg a régiek magukénak tartott kötelességeit a szent éjszakán. Lelkünket gyarapítják, ünnepünket fényezik egymás szokásai. Családi emlékek következnek.
Nálunk Ádám és Éva napja a böjtölés, a tisztálkodás, az ünneplő felöltése és az éneklés jegyében telt. Már szürkületkor illő volt a keresztszülőknél dalos látogatást tenni. Ott már bezzeg állt a karácsonyfa és kivehettük alóla ajándékainkat! Aztán jött a hosszas kínálkodás. Hiába a keresztmamák unszolása, nem tudták a mákos-diós „csíkot” belénk diktálni – annyi izgalom várt még. De húzniuk kellett az időt, hogy otthon is megérkezhessen az angyal.
Végül szüleinkkel és az ajándékbontás örömével vártuk a templomi pásztorjátékot. De még jobban az éjféli misét követő, a felnőttekkel zajló éneklést.
Szerre mentünk a keresztszülők ajtaja elé, és nem gyermek, hanem felnőtt énekek rímeibe énekeltünk bele. Miután mindenik, egymáshoz tartozó családot megénekeltünk és rendre mind hozzánk is csatlakoztak, az utolsó állomás volt a fogadóhely: ott fogyasztottuk el a töltelékes káposztát, amit mulatság követett.
Csíkszentkirályi születésű sógornőm az első közös karácsonyon nagyon készült „Mária radinájára”. Értetlenkedésemre sorolta a további kifejezéseket: Mária vacsorája, máriaradina. Mi addig is „oltárként” tekintettünk az éjféli misét követő ünnepi asztalra, amire a legfinomabb falatok kerültek, és nem is szedtük le a maradékot, hogy a „betérő Szent Család is falatozhasson”, de nem neveztük radinának.
Azon az új családtaggal bővült karácsonyunkon megtanultam nem csak a szót, de azt is, hogy miként kell sorakozniuk a hagyományos ételeknek a sültes tálon.
A „tűrt”-nek nevezett csavart húst megsütik, és az ünnepi tál közepére helyezik. Egyik oldalon körberakják sült kolbásszal, másik felén sült oldalassal.
Ha nagyobb a család, akkor panírozott szeletet is készítenek. Ebben az esetben a tálalótál egyik felében az oldalas és kolbász, másikon a szeletek kapnak helyet. Ma már sajtot és más falatokat is tehetnek a „radinához”, de régen ezek voltak az ünnep előtti disznóvágás legkívánatosabb étkei. Az éjféli miséről hazamenve ebből vacsorázott a család. Felébresztették az alvó gyermekeket is, és a kútból merített „aranyvízzel” (a karácsonyi éjfélt követő első veder tartalmát nevezték így) megmosták az arcukat. Minden családtagnak kötelező volt legalább egy falatot ennie Mária radinájából. Savanyúság és frissen sült kenyér járt hozzá, körítést nem készítettek.
Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »
