Kamerák elé állt Dušan Dědeček: Nem menekülök el, megfizetek a bűnömért. Sajnálom a tönkretett és kioltott életeket

Kamerák elé állt Dušan Dědeček: Nem menekülök el, megfizetek a bűnömért. Sajnálom a tönkretett és kioltott életeket

 „A másodperc ilyen töredékét még sosem éltem át. Tudtam, hogy mit tettem, és készen állok arra, hogy felelősséget vállaljak a hibámért” – jelentette ki a Pozsony belvárosában tragikus balesetet okozó Dušan Dědeček.

A kameráknak nyilatkozott Dušan Dědeček, a Szlovák Siketolimpiai Bizottság volt főtitkára, aki vasárnap este ittas állapotban belehajtott a pozsonyi Zochova utcai buszmegállóban, melynek során öt fiatal vesztette életét.

Dědeček azután döntött úgy, hogy kamerák elé áll, miután csütörtök este megszökött az újságírók elől, akik a pozsonyi Igazságügyi Palota előtt várták őt, ahol a bíró az őrizetbe vételéről döntött. A bíró végül úgy döntött, hogy a tragikus balesetet okozó Dědeček szabadlábon védekezhet. A férfi azt állítja, megijedt az újságíróktól, pénteken azonban megtörte a hallgatást.

„Nem tartom magam közúti kalóznak“

 „Számomra ez egy álom, amit nem lehet visszafordítani”

– mondta Dědeček, aki nem tartja magát  közúti kalóznak. Emlékeztetett arra, hogy a történtek előtt soha nem vezetett alkoholos befolyásoltság alatt.

Mi azért megjegyezzük, hogy rendőrségi közlések szerint a 60 éves férfi az elmúlt 11 évben legalább 16 alkalommal követett el közlekedési kihágást. Többnyire a sebességkorlát túllépése miatt büntették meg, de előfordultak más vétségek is.

Pozsonyi gázolás: 11 év alatt 16 közlekedési kihágása volt, könyörgött a rendőröknek a gázoló, hogy öljék meg

„Szörnyen sajnálom, amit tettem. Sajnálom a tönkretett életeket. Nem is tudom, hogyan tudnám kifejezni, mennyire sajnálom ezt az egészet. Még ha az áldozatok szülei valószínűleg nem is fogadják el, szeretnék tőlük megbékélést és bocsánatot kérni, emellett kifejezni sajnálatomat”

– üzente a hozzátartozóknak.

„A másodperc ilyen töredékét még sosem éltem át“

– jelentette ki, hozzátéve: az eset után rögtön tudatosította, hogy mit tett. „Mindent éreztem az autóban” – mondta. Ugyanakkor elmondta, nem emlékszik, hogy agresszív lett volna a tragédia után.

Azt mondja, az, amit ő érez, nem vetekedhet az áldozatok családjai érezéseivel. Szerinte ez „egy más típusú pokol”.

Hírdetés

Dědeček azt állítja, hogy kész vállalni a felelősséget tettéért. „Egy kézmozdulattal eltöröltem minden jót, amit tettem, és elvesztettem. Valószínűleg már soha nem leszek az, aki voltam” – mondta.

Állítja: nem menekül el és megjelenik a bíróság előtt

A szabadlábon történő védekezést amiatt kérte, hogy a Szlovák Siketolimpiai Bizottság ügyeit a belépési jelszavakat át tudja nekik adni.

Elmondása szerint egy családi alkalom miatt kezdett el inni.

„Vasárnap volt, jött az unokám és a fiam. Jól éreztük magunkat, és rumot kóstoltam”

– mondta, hozzátéve, hogy nem tudja, pontosan mennyit ivott. Dědeček azért ült ittasan a volán mögé, mert be kellett mennie kinyitni az irodát, amit a kolléganői nem tudtak.

 „Meg fogok fizetni a bűnömért“

– konstatálta azzal, hogy pénteken biztosan a kerületi bíró elé áll, aki ismét az őrizetbe vételéről fog dönteni.

Arra a kérdésre, hogy tervei között szerepel-e, hogy külföldre szökik, csak ingatta a fejét.

„Mindig is elítéltem az ilyen pillanatokat, és amikor ez vele történt megtörtént meg, én ezt biztosan nem fogom megtenni. Magammal fogom cipelni azt, amit kell”

– tette hozzá.

Dědeček azokra a médiában megjelent hírekre is reagált, miszerint megpróbált öngyilkos lenni a cellájában.

„Ebben a szakaszban az ember minden értéket figyelembe vesz. Vannak bizonyos céljaim, de ezt megtartom magamnak“

– mondta, hozzátéve, hogy megpróbálta visszaforgatni az időt a cellájában, de „mindig, ha kinyitom a szemem és felébredek, ugyanarra a napra ébredek. Az időt nem lehet visszaforgatni” – tette hozzá.

A 12 perces vallomás megtekinhető ITT.

TvNoviny, Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »