Káčer: Szlovákia 30 évnyi önállósága a nehéz próbatételekről szólt

Káčer: Szlovákia 30 évnyi önállósága a nehéz próbatételekről szólt

Az önálló Szlovákia és külpolitikája nehéz próbatételekben bővelkedő 30 évet tudhat maga mögött, de nagy sikereket is, beleértve a legnagyobbakat, az EU- és NATO-csalatkozást – jelentette ki Rastislav Káčer szlovák külügyminiszter az önálló Szlovákia megalakulásának 30. évfordulója alkalmából január 1-jén.

Megjegyezte, hogy a Csehszlovákia felosztását követő évek az “állam jelleméért” folytatott harcról szóltak.

“De sikerült győznünk és Szlovákia fokozatosan a saját lábára áll és a fejlett világ irányába fordult. A nemzetközi közösség maga közé fogadott minket, gyorsan az ENSU, az Európa Tanács és a Világbank tagjaivá válhattunk”

emelte ki Káčer. Hangsúlyozta az euroatlanti integráció fontosságét is:

Hírdetés

“[Az EU és NATO-tagság] a szlovák lakosok számára legjobb garanciát jelentik biztonság, stabilitás és jólét tekintetében”

mondta a külügyér, aki szerint Szlovákia mögött sikeres harminc év van, ugyanakkor nem szabad alábbhagynia erőfeszítéseinek a “szabad és demokratikus állam” építésében.

“Van mire építenünk, tapasztalatunk a következő évek kihívásait is segítik átvészelni”

mondta.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »