K�tsz�mjegy� infl�ci�t v�r Ausztri�ban a Wifo gazdas�gkutat� int�zet

Kétszámjegyű inflációt vár Ausztriában a Wifo gazdaságkutató intézet a következő hónapokban az energiaárak emelkedése miatt.

"Még messze vagyunk attól, hogy minden rendben legyen. A Wien Energie és az EVN bejelentései alapján szeptemberre, de legkésőbb 2023 áprilisára tíz százalék feletti inflációra számítok" – mondta Josef Baumgartner, a Wifo (Österreichisches Institut für Wirtschaftsforschung) gazdaságkutató intézet inflációs szakértője a Kurier című lap keddi számában. Az osztrák statisztikai hivatal gyorsbecslése szerint az infláció júliusban 9,2 százalékos volt.

A közgazdász a nagykereskedelmi villamosenergia-árak közelmúltbeli erőteljes emelkedésére alapozta előrejelzését, mondván: azt még korántsem sikerült teljes mértékben áthárítani a fogyasztókra. Augusztusban a nagykereskedelmi áramárak 247 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. "Ha az áramszolgáltatók ezt egy az egyben áthárítják, abból hatalmas áremelkedés lehet" – fogalmazott.

Hírdetés

Az energiaszolgáltatóknak 2023-tól várhatóan évente kétszer – áprilisban és októberben – kell majd újrakalkulálniuk az áraikat, az eddigi egyszeri árkiigazítás helyett. Baumgartner szerint a kormány által tervezett villamosenergia-árfék nem lesz elegendő az infláció hatékony megfékezéséhez. Ehhez az eddigieknél szélesebb körű kormányzati intézkedésekre lenne szükség, és a gázra, valamint a távfűtésre is ki kellene terjednie – mondta.

Az energiavállalatok jó része azonban nem az aktuális nagykereskedelmi árhoz, hanem az elmúlt 12 hónap átlagárához igazodna. Legutóbb az átlagár 140 százalék körül volt. Baumgartner becslése szerint a háztartásoknak szeptemberben átlagosan 50 százalékos áremelkedést kell elviselniük a villamos energia és a gáz esetében, figyelembe véve a meglévő ügyfeleknek nyújtott kedvezményeket.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »