Egy 21. századi teológia körvonalai – Közelítések Joseph Ratzinger teológiájához címmel rendeztek konferenciát november 13-án, Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán (PPKE HTK).
A tanácskozáson jelen volt Varga Lajos váci és Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök.
Perendy László SchP, a PPKE HTK dékánja köszöntőjében elmondta, az egykori pápa a harmadik évezred egyházdoktora lehetne. A mai nap felszólalói között Ausztráliából is üdvözölhetünk előadókat, ők Ratzinger gondolkodásának avatott ismerői, tette hozzá. „Az Egyház szellemi értelemben mindig a társadalom előtt jár. Joseph Ratzinger teológiája alkalmas lehet arra, hogy erre támaszkodva irányt mutasson a világnak” – hangsúlyozta Perendy László dékán.
Tracey Rowland Joseph Ratzinger szellemi gyökereiről beszélt. XVI. Benedek pápa 1927-ben született Bajorországban. Fiatal korában leginkább Gertrud von Le Fort, Elisabeth Langgässer, Ernst Wiechert, Mauriac, Bernanos és Dosztojevszkij regényeit olvasta. A teológia területén Romano Guardini, Josef Pieper, Theodor Haecker és Peter Wust gondolatai érintettek meg. Guardini nemcsak az olyan fogalmak szempontjából volt hatással Ratzingerre, mint a lelkiismeret, a szabadság és az erkölcsi felelősség, hanem a logosz és az éthosz közötti kapcsolat megítélésének szempontjából is.
Ratzinger úgy vélte, hogy az igazság valami objektív dolog, amely megelőzi a gyakorlatot. A praxisnak adott marxista elsőbbséget teljes mértékben elutasította.
A tomista hagyományokat követő Josef Piepertől (1904–1997) Ratzinger számos felismerést vett át, többek között a liturgia és a kultúra kapcsolatának felfogását, és azt a gondolatot, hogy az emberi személy olyan teremtmény, aki befogadja az igazságot, nem pedig létrehozza azt. Theodor Haecker (1879–1945) számára axióma volt, hogy az alulról származó igazság melletti döntéssel a szubjektivizmus mellett tesszük le a voksunkat, ez pedig ahhoz vezet, amit Ratzinger később a relativizmus diktatúrájának nevezett. Peter Wust (1884–1940) műveiben találta meg Ratzinger a német idealizmus és a Nyugat válsága közötti összefüggések elemzését.
A 20. századi német teológia legnagyobbjai közül Theodor Steinbüchel (1888–1949), Gottlieb Söhngen (1892–1971) és Freidrich Wilhelm Maier (1883–1957) hatott Ratzinger gondolkodására. Söhngen 1947 és 1958 volt Ratzinger doktori disszertációjának és habilitációs dolgozatának témavezetője. Ő adta meg Ratzinger számára azokat a teológiai alapokat, melyek hozzájárultak a II. Vatikáni Zsinaton végzett munkájához. Az előadó megjegyezte, Joseph Ratzinger gondolkodásának elméleti gyökerei arra késztették az érett teológust, hogy ellenezze azokat a lelkipásztori gyakorlatokat, amelyek a hitet a kortárs kulturális normákhoz akarják igazítani.
Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök az egyházatyák Joseph Ratzinger teológiájában betöltött szerepét vizsgálta. Joseph Ratzinger disszertációját Szent Ágoston teológiájából írta, de jól ismerte Órigenész, Tertullianus vagy Caesareai Euszébiosz gondolkodását is. Úgy látta, az egyházatyák nem ódon források, hanem hitüket tekintve kortársaink. Ratzinger szentségi teológiájában és ekkleziológiájában elsősorban Szent Ágostonra támaszkodott. A Názáreti Jézus című művében is leginkább Szent Ágostont idézi, de emellett többször is utal az egyházatyák gondolataira. Már pápaként nyitott a keleti atyák irányába: hivatkozott a hit és az értelem kapcsolatáról megfogalmazott tanításukra, a szeretet és az önfeláldozás kapcsolatát kiemelő gondolataikra, de lelkipásztori ösztönzéseket is merített teológiájukból, valamint szociális elkötelezettségükre is hivatkozott.
Manuel Schlögl német dogmatikaprofesszor személyesen nem tudott jelen lenni, Joseph Ratzinger krisztológiáját bemutató előadását Görföl Tibor, a konferencia egyik szervezője olvasta fel. A Niceai Zsinat (325) a krisztológiai dogmatörténet első meghatározó döntését hozta. Ennek értelmében Jézus Krisztus „egylényegű az Atyával”. A Kalkedoni Zsinat határozata (451) Jézus istenségére és emberségére egyaránt kiterjesztette az egylényegűség fogalmát, s azt fejezte ki, hogy a két természet a Logosz egy személyében kapcsolódik össze. Annak igazolására, hogy Jézus emberi léte a második isteni személlyel egyesülve is megőrzi önállóságát, további elemzésekre volt szükség, amely végül a III. Konstantinápolyi Zsinaton (681) jutottak nyugvópontra. Joseph Ratzinger/XVI. Benedek krisztológiájának kibontakozása pontosan a dogmatörténet imént vázolt fejlődési folyamatát követte.
Ratzinger úgy vélte, „a görög kijelentéseket az egzisztenciafilozófiai gondolkodásformákra lefordító eljárás” lehetőséget nyújt arra, hogy ismét és újszerűen megközelíthető legyen Jézus Krisztus személye. Szent Ágoston pszichológiai szentháromságtanára támaszkodva azt hangsúlyozta, hogy az isteni Logosznak az Atyához fűződő viszonya Jézus életének mind ontológiai, mind pszichológiai alapját képezte.
Jézus imádságában ugyanis először is az Atyához fűződő szilárd és páratlan viszonya fejeződik ki, amelynek tükrében Fiúnak bizonyul; másfelől imája ajándék is az apostoloknak, amely révén részt ad az Egyháznak saját fiúi voltából; harmadsorban pedig olyan alapvető antropológiai aktus, amely az ember egész életét, szenvedését és halálát is átfogja.
Puskás Attila, a Hittudományi Kar dogmatikaprofesszora Joseph Ratzinger istentanáról tartott előadást. Leszögezte, Ratzinger szerint szükség van a vallásfilozófia és a teológia párbeszédére. A bibliai istentapasztalat soha nem a nullpontról indul, és nem egy légüres térben helyezkedik el, hiszen az emberi élet minden területe értelmezhető egyfajta istentapasztalatként. Ratzinger munkáiban rámutatott Izrael és a kereszténység monoteizmusának jelentőségére, helyesbítve a kor meghatározó gondolkodóinak – mint például Jan Assmann – megállapításait. A Jahve név megszólíthatóságot és közelséget jelző tulajdonnév. Ám a Vagyok, aki vagyok kijelentés a tér és idő feletti létre is utal – a megszólítható Isten egyben abszolút is.
Az előadó hangsúlyozta, a nép már Mózes tevékenysége előtt is ismerhette a Jahve nevet, Mózes csak új tartalommal töltötte meg. Puskás Attila azt is kiemelte, hogy a görög megfogalmazás azért sem helytelen, mert a későbbi bibliai szövegekben is tetten érhető. A logosz, a gondolat, a szellem nem a lét mellékterméke – állítja a német teológus – hiszen „minden dolgok kezdeténél az értelem teremtő ereje áll”. Az előadó végül azt elemezte, hogyan értelmezte Joseph Ratzinger az egy lényeg három személy fogalmát.
Peter John McGregor Joseph Ratzinger teológiai antropológiáját ismertette a Gaudium et spes dogmatikus konstitúció 14 szakaszához fűzött kommentárja alapján. Ratzinger kiemeli, ebbe a pontba „az ember egész alkotmánya” bekerült, mégpedig azért, hogy elkerüljék a dualizmust. A zsinati atyák az ember egységét hangsúlyozták, szemben a test és a lélek dualista megközelítésével. Ratzinger a szövegről írt kommentárjában egyben bevezetést nyújt saját „test teológiájába” is. A későbbi pápa jól ismerte a görögtől eltérő héber antropológiát. Megállapította, hogy az Ószövetség basar (hús, test), a nefesh (psziché) és a ruah (lélek) hármasában nem az ember három részre való felosztását kell látni, ez inkább az egész emberi lényt jelöli három különböző nézőpontból.
Ratzinger szerint „a Biblia az embert mindig teljességnek tekinti, és megkülönböztetéseit nem az ember metafizikai részeiből, hanem történelmi döntéseinek irányaiból vonja le”. A német teológus antropológiájának hangsúlyai ezért inkább egzisztenciálisak és történelmiek, mint metafizikaiak. Ratzinger a pneumatológiai oldalra is rámutatott:
Peter John McGregor hangsúlyozta, Ratzinger szerint a szív az a szerv, amellyel Istent látni lehet: a puszta értelem nem elegendő. Ahhoz, hogy az ember Istenre fogékony legyen, létezése erőinek együtt kell működniük. Ratzinger számára a szív „az ember teljessége”. A 14. fejezetet értelmezve azt is kijelentette, hogy az ember nem egyszerűen a világegyetem tükörképe annak sokrétű összetételében, hanem az a pont, ahol annak mozgása imádattá alakul át.
Prőhle Gergely Joseph Ratzinger Európa-eszméjéről beszélt. Ratzinger szerint Európa három dombnak köszönheti szellemi alapját: ez a Golgota, a Capitolium és az Akropolisz. A görög örökség a szubszidiaritás elve, vagyis mindent azon a szinten kell eldönteni, ahol az érintettek élnek. Ratzinger az emberi jogok és az emberi méltóság kérdését, a vallás és a világi hatalom kapcsolatát a római jogra vezette vissza. Azt is látta, hogy a kereszténység megosztottsága, elsősorban a keleti-nyugati szakadás súlyos problémákat okoz Európának.
Az egység három „atyja”, Robert Schuman, Alcide De Gasperi és Konrad Adenauer is látta, hogy a közös Európa szempontjából nagy jelentősége van a katolikus gondolkodásnak. Ratzinger azzal is tisztában volt, hogy tisztázni kell, ez miként jelenjen meg a különféle törekvésekben, dokumentumokban. Ratzinger szerint a keresztény alapértékeknek a politikai cselekvők lelkiismeretében kell megjelennie. A politikai katolicizmust elutasította, ám arra is figyelmeztetett,
Az európai tudat önfelszámolását valós veszélynek látta, mivel az egység kialakulásának motorja – legalábbis a kezdeteknél – elsősorban a gazdasági érdek volt. Azt pedig gyengeségnek, elerőtlenedésnek tartotta, hogy az európai alkotmányból kimaradt a kereszténység említése.
Fotó: Lambert Attila
Baranyai Béla/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
