Jordán Tamás is elkapta a koronavírust

Igazság szerint nem tudom hol kaphattam el, egyszer csak beteg lettem – mondta a Blikknek Jordán Tamás. A szímész azonnal orvoshoz fordult, a teszt után pedig kiderült, hogy koronavírus-fertőzése van. Nem örül az ember, ha ilyen hírt kap, ráadásul meg is rémül, hiszen tudjuk, hogy mennyi emberi életet. „Én is megijedtem, mert nem tudtam, mi vár rám” – mondta.

A színész szerencsés volt, ugyanis a kezdeti ijedség után kiderült, hogy nincs nagy baj. Nem mente fel magasra a láza, és végig érezte az ízeket és a szagokat is. Viszont azóta os nagyon fáradt, levert, ez nem csak a betegség alatt, hanem még most is kitart. Jordán Tamás úgy véli, azért úszta meg ennyivel a betegséget, mert már túl volt két oltáson. „Most kezdek el visszarázódni a hétköznapokba, de nem megy egyszerűen.

Hírdetés

Hamar elfáradok, húz az ágy, pedig dolgom az lenne bőven. Nem kapkodok, nem siettetem a gyógyulást, bízom abban, hogy hamarosan a régi önmagam leszek” – mondta a színész.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »